Az euró szlovákiai bevezetése óta ugrásszerűen megnőtt a Szlovákiából érkező vásárlók száma  Magyarországon a határhoz közeli városokban. Az euró átváltása után akár 15-20%-ot is megspórolhatnak a szlovákiai vásárlók.

Győrben van olyan üzlet, ahol hétvégéken szinte minden vevő szlovák állampolgár, a gyenge forint miatt ugyanis ott akár 20%-kal olcsóbban vehetnek meg mindent. Egyre többen vannak, aki már a szolgáltatásokat is keresik, moziba, illetve szórakozni járnak át Magyarországra.

Egymást érik a szlovák rendszámú autók a győri bevásárlóközpontok parkolóiban. A legtöbben a közeli Dunaszerdahelyről, Révkomáromból, Galántáról és Pozsonyból érkeznek. A határ menti településeken élők eddig is gyakran vásároltak Magyarországon, az euró január elsejei bevezetése óta azonban egyre többen jönnek a távolabbi városokból is.

“Jelentős mértékben a szlovákiai vásárlók létszáma megnövekedett. Az idáig szokásos 12-15% helyett most már 18-20 % a szlovák vagy szlovákiai magyar vásárló – mondta el a Független Hírügynökségnek Hegyi Ferenc, az Árkád Győr center-menedzsere.

Hétvégéken azonban még ennél is magasabb ez az arány. Van olyan üzlet, ahol a vásárlók 85%-a külföldi. Az euró átváltása után akár 15-20%-ot is megspórolhatnak a szlovákiai vásárlók, ezért már nem csak ruhaneműt és divatcikkeket vesznek nálunk, hanem mindent: élelmiszert, elektronikai termékeket, sőt sokan még az üzemanyagot is. A szlovák állampolgárok szívesen veszik igénybe az itteni szolgáltatásokat is, sokan például Győrbe járnak moziba.

Többek között a külföldi vásárlóknak köszönhető, hogy a gazdasági válság hatása egyáltalán nem érezhető a bevásárló központokban. A forgalom a karácsony előtti, legjobb napokat idézi – tájékoztatott Kurcsicsné Pammer Adrienn, az egyik pénzváltó alkalmazottja.

A sok Szlovákiából érkező vásárló miatt egyre több olyan üzlet van a városban, ahol a forint mellett euróval is lehet fizetni.

FH