Az amerikai külügyminisztérium évente kiadja jelentését a világ országaiban megnyilvánuló, emberi jogi sérelmekről. A 2008-as évi jelentésében Szlovákiával kapcsolatban a dunaszerdahelyi 2008. november 1-én játszott DAC-Slovan labdarúgó mérkőzést is megemlíti.

A jelentés szerint a dunaszerdahelyi labdarúgó mérkőzésen erőszakos rendőrségi közbelépéssel szorították ki a magyar szurkolókat a stadionból, ez pedig tüntetések sorozatát váltotta ki Magyarországon.

Szlovákiát azonban elsősorban a romák helyzete miatt marasztalja el a jelentés, de felróják a korrupciókat és a szlovák-magyar viszony rosszabbodását is.

Magyarország ugyancsak a romák elleni erőszakos támadások kapcsán került be az USA külügyminisztériuma által kiadott 2008-as emberi jogi jelentésnek abba az általános fejezetébe, amely Európára vonatkozik. A jelentés szerint Magyarországon emberi jogi problémát jelent többek között az is, hogy a rendőrség időnként túlzott erőt alkalmaz.

A nyilvánosságra hozott dokumentum 190 országot értékelt, legkeményebben Kínát és Oroszországot bírálták az emberi jogokon ért sérelmek miatt.
– Felvidék ma, mti –