Robert Fico kormányának a gazdasági válság megoldására tett intézkedései elégtelenek, nyilatkozta tegnap Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt elnöke a TASR hírügynökségnek.

Szavai szerint Szlovákiának egy, de határozott intézkedésre van szüksége, amelynek négy sarkalatos pontja van: a kötelező szociális elvonások (kiszámítási) alapjának csökkentése 35 euróra, a jövedelmi adókulcs mérséklése 19-ről 16 százalékra, a Munkatörvénykönyv paragrafusainak módosítása, és az államháztartásban dolgozók pazarló költekezésének megállítása.

Természetesen, ezek az intézkedések pénzt vonnak el a költségvetéstől. Mi tudjuk, hogy ez a pénz máshol miként takarítható meg. A gazdasági válság idején nincs szükség sportos luxusautókra, és azt sem engedhetjük meg, hogy a közbeszerzések elbírálásakor neves cégeket utasítunk el, csak azért, mert a legalacsonyabb beszerzési árat kínálják a pályázatukban. Tényleg annyira gyanúsak ezek az ajánlatok? Nem égbekiáltó bűn a pályázatokkal együtt szemétkosárba dobni az ott megtakarítható milliókat! – Nyilatkozta tovább Dzurinda úr.

Pártja konkrét takarékossági csomagon dolgozik, hogy megjelöljék az államapparátusban azokat az intézményeket, hivatalokat, ahol takarékoskodni lehet és kell. Továbbra is bírálta, és hibának nevezte az újonnan létrehozott szociális vállalatokat, olyan formában és céllal, ahogy azt a munka- és szociális minisztérium javasolta, és már állami pénzen működtet. Szerinte, ezek csak a legerősebb koalíciós párt kiválasztottainak lesz jövedelmező üzlet.

Ma minden ember határozott és végre hatékony intézkedést vár tőlünk, függetlenül a párthovatartozásra. Jó volna, hogyha a többséggel rendelkező koalíció végre ezt tudatosítaná, és összedugná a fejét az ellenzékkel, hogy együtt hozzuk meg azokat a döntéseket, amelyek segítenek a bérek és munkahelyek megőrzésében, ugyanakkor növekvő pályára állíthatják ismét Szlovákia gazdaságát. Mi erre az együttgondolkodásra, intézkedésekre, és a szükséges törvények meghozatalára nyitottak vagyunk,- mondta Mikuláš Dzurinda.
(Felvidék Ma, TASR, -ddg-)