Az ausztriai székhelyű Aquario multinacionális társaság megegyezett a beruházás finanszírozását vállaló bankkal, így az utolsó akadály is elhárult Párkány új bevásárlóközpontjának építése elől.

A volt keményítőgyár helyén idén 5308 négyzetméternyi alapterületen épülhet meg az Aquario Shopping Center néven beharangozott többcélú épület. Az építkezés a közeljövőben elkezdődik néhány fa kivágásával, amelyek helyére a kivitelező az újonnan kialakított zöldövezetben facsemetéket fog kiültetni. A beruházás kapcsán a terület mellett haladó Bocskai utca felújítása is időszerűvé vált, a CUUBUUS Engineering Kft. már elkészítette a tervdokumentációt, amely megoldást kínál a Bocskai utca felújítására is, amit az úttest alapozásával, új burkolattal, vízelvezetéssel és a járda megépítésével oldana meg az önkormányzat. A tervezet gyengéje, hogy a tervezőiroda „összemosta” az útfelújítást a jelenlegi parkolók teljes hos�szában tervezett járdasziget kialakításával, amelynek csúcsa hozzávetőleg az Atrium panzióig nyúlna. Ezért a városi hivatal kérte a bevásárlóközpont beruházójának terhére épülő járdasziget költségeinek leválasztását a Bocskai utca költségeiről, ami viszont a várost terheli.

Arra a kérdésre, hogy mibe kerülhet a teljes útfelújítás, a város illetékesei nem óhajtottak találgatásokba bocsátkozni. A város idei beruházási tervében mindenesetre nem szerepel ez a tétel, mivel a CUUBUUS Engineering nem küldte el a városi hivatalnak év végéig a tervezetét. Így az önkormányzatnak kell megoldani az utca felújításának finanszírozását, vagy tárgyalások útján egyezségre jutni a bevásárlóközpont beruházójával erre vonatkozólag, ez utóbbi esetben az utca felújítására fordítandó összeget az önkormányzat részletekben térítené meg az osztrák befektetőnek.

A beruházáshoz a helyi buszjáratok megállóinak felújítása is kapcsolódik. Két év alatt hat régi buszmegállót cserélt le a párkányi önkormányzat, és idén további megállók felújítását, cseréjét tervezik. Az elmúlt években a Billánál, a Rákóczi utcában, valamint a Jesenský utcában cserélték le újakra a buszmegállókat. Eredetileg az egykori tejüzem elé is kihelyeztek volna egyet, de mivel magánterületről van szó, és a tulajdonos nem értett egyet az elképzeléssel, a mintegy 250 ezer korona értékű tetőszerkezet tavaly ősztől a Jesenský utcában nyújt menedéket az utasoknak. Idén a körzeti hivatal szomszédságában valósulhat meg ilyen csere, illetve a Fő utcán lehet számítani újabb változásokra. Az Aquario bevásárlóközpont megépítése után ugyanis megszűnik mind a szabadidőközpont, mind az Atrium panzió előtti buszmegálló, helyettük a már említett járdaszigeten, illetve a Bocskai utcában alakítanának ki buszmegállókat.

Oravetz Ferenc, Hídlap