Nem változik a szlovák diplomácia irányultsága. Miroslav Lajčák az első sajtótájékoztatóján is a folytonosságot hangsúlyozta. Emellett olvasható és kiszámítható külpolitikát ígért. Az ország e téren stratégiai céljait már teljesítette.

A schengeni és az euróövezet tagjává vált, már ratifikálta a Lisszaboni Szerződést is, és az Egyesült Államokkal is aláríta a vízummentességről szóló szerződést. Mint azonban kiderült, a gazdasági világválság a külpoltika céljait is felülírja. Az új tárcavezető is ezért azt tartja most a legfontosabbnak, hogy részese legyen a diplomácia is minden olyan cselekvési tervnek, amely a gazdasági válság következményeit enyhítheti. A külképviseleteknek is mindent meg kell tenniük, hogy az export ne csökkenjen. A beruházók továbbra is célországként tekintsenek Szlovákiára, a tárca vezetése pedig ugyanezeket a célokat követi majd a legfelsőbb szintű tárgyalásain. Elődjéhez hasonlóan, Miroslav Lajčák is kulcsfontosságúnak tartja Szlovákia szerepvállalását a balkáni térségben. Szavaiból egyértelműen kitűnt, Koszovóval kapcsolatban az ország álláspontja nem változik, Pozsony továbbra sem ismeri el önnállóságát. Prioritást élvez majd a jószomszédi viszony fenntartása is a környező országokkal. Sok kérdés elhangzott a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban is, amely az új miniszter szerint valójában jobb, mint az az első pillantásra tűnik. Megítélése szerint a történelem másféle interpretálása ugyan okoz feszültségeket a két ország között, de a vitás kérdéseket azok között a keretek között kell rendezni, amelyet az 1995-ben megkötött szlovák-magyar alapszerződés teremt. Az új tárcazető korrekt, baráti és partneri viszonyra törekszeik Magyarországgal, aki ugyanakkor nem akar szemet húnyni a problémák fölött sem. Ezeket azonban hideg fejjel kell kezelni. Lajčák egyébként a közeli napokban Budapesten találkozik Göncz Kingával és alkalmat teremt majd a kormányfői találkozó elökészítésére is. Több újságírói kérdés is elhagzott a Szlovák Nemzeti Párt kormányszerepéről, hiszen Lajčák elődjének, Ján Kubišnak is többször magyarázkodnia kellett Ján Slota kijelentései miatt. A miniszter elsősorban a kormányprogramban foglaltakat akarja majd védeni. Ezt tartja legfontosabbnak, de mint mondta, tudatában van, hogy minden akció reakciót vált ki, illetve hogy a kijelentések bizonyos következtetésekkel járnak. Ján Mikolaj máris megkérdőjelezte a földrajzi névhasználatot a tankönyvekben. Lajčák szerint azonban ennek nincs jelentősége. A parlament nagy többséggel hagyta jóvá ismételten a törvényt, dilemmának tehát nincs helye. Mint mondta, tudatában van, hogy mi vár rá, de a szakmaiság és a felelősség fogja vezérelni a tárgyalásai során.

Felvidék Ma, Pátria, mj, sk