A Visegrádi Négyek – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország – operaházi vezetői találkoznak március első két napján Budapesten. A vezetők a koprodukciós lehetőségek kiaknázását és a szakembercsere elindítását szeretnék erősíteni.

 

Ezenkívül együtt próbálnak megoldást keresni a pénzügyi és gazdasági válságra – fogalmazott budapesti sajtótájékoztatóján a találkozó házigazdája, Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A Visegrádi Négyek operaházi vezetőinek találkozóján a prágai Nemzeti Színház és Állami Opera, a pozsonyi Nemzeti Színház, a kassai Nemzeti Színház és a varsói Teatr Wielki szakmai irányítói vesznek részt. A tanácskozás díszvendége Ioan Holender, a bécsi Staatsoper igazgatója lesz.

Vass Lajos elmondta, a tanácskozás célja, hogy érdemi kapcsolatokat építsenek ki az intézményvezetők.

A két nap alatt azokról a lehetőségekről tárgyalnak az operaházak igazgatói, amelyek költséghatékonyabbá tudják tenni a működésüket.

Mint arról már korábban hírt adtunk, idén ősszel az Ybl-palotában ülésezik az Opera Europa. (Az Opera Europa egy brüsszeli székhelyű, több mint 100, zömmel európai operaházat tömörítő érdekképviseleti szervezet, amely évente két-három alkalommal ülésezik. Az operaházak vezetői ezeken a találkozókon ajánlatokat, javaslatokat tesznek a különböző együttműködési lehetőségekre.)

A szervezet soros ülésének, október 16-és 18-a között, a Magyar Állami Operaház lesz a házigazdája.

A több mint 30 országot tömörítő Opera Europa 108 intézményét képviselő csaknem kétszáz színházi szakembere tanácskozik októberben Budapesten.

Vass Lajos elmondta, bízik abban, hogy a V4-k találkozójához hasonlóan, az Opera Europa budapesti tanácskozásából is valami “épeszű dolog” születik, vagyis a dalszínházak vezetői kiaknázzák a csere-előadások és a különböző koprodukciós bemutatók lehetőségét.

Híradó