Szlovákiában mindenki ellenőrizheti az egészségügyi biztosítóban lévő számláját. Ott ugyanis pontosan vezetik, mennyit költött orvosságokra, mennyibe kerültek a kivizsgálások, vagy hogy nem keletkezett-e többlete a biztosítójával szemben.

 

A páciensek így könnyen kideríthetnék azt is, hogy esetleg az orvosok nem követtek-e el csalást a gyógyítás során, mégis kevesen érdeklődnek az ilyenfajta ellenőrzés iránt. Az Egészségügyi Minisztérium az említett szolgáltatáson kívül ígéretet tett arra is, hogy az egészségügyben jobban ellenőrzi majd a pénzügyek kezelését. A betegek maguk is betekintést nyerhetnek a számlavezetésbe és választ kaphatnak arra, hogy az orvos az ő nevükben mire kért pénzt.
Az ilyen szolgáltatás iránt azonban nincs tömeges érdeklődés. Az egészségügyi biztosítók úgy vélik, az emberek többsége inkább kivizsgáltatni szeretné magát, és lényegtelen számukra az egészségügy finanszírozása.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint azért érdeklődnek kevesen az ilyen szolgáltatás iránt, mert az egészségügyi gondoskodást, amit a páciensek megkapnak, mindenki számára egyforma, függetlenül attól, ki mennyit fizetett havonta az egészségügyi biztosítóba.
Ha azonban a biztosított a kimutatásokban olyan tételt is felfedez, amelyet nem vett igénybe, akkor panasszal fordulhat az egészségügyi biztosítójához, amely kivizsgálja az esetet és az orvost szankciónálhatja.

Felvidék Ma, sk