Iveta Radičová, az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje szociológusként tartott előadást Rózsahegyen, a Katolikus Egyetemen. Incidensre nem került sor. Mai fellépése ellen – a választási kampányra hivatkozva – pár nappal ezelőtt három pap tiltakozott. „Szociológus vagyok. A világon már több egyetemen előadtam. Meg vagyok győződve arról, hogy előadásommal nem szegtem meg a választási törvényt. Csakis annak a témának szenteltem az előadásomat, amely szigorúan szakmai. Remélem azok, akiknek bizonyos kifogásaik voltak a fellépésem miatt, itt voltak. Lehetőségük volt arra, hogy kérdezzenek. Szívesen elbeszélgetnék velük“ – mondta Radičová.

A Katolikus Egyetem szóvivője szerint Radičová mai előadásának dátumát még a választás időpontjának a kihirdetése előtt határozta meg a Katolikus Egyetem Pedagógiai Kara. „Előadásának témája a 21. század szociálpolitikája volt. Ez az a terület, amelyen Radičová elismert szakember“ – nyilatkozta Buzna, hozzátéve, hogy egyetemük minden minőségi szakelőadásnak helyt ad, legyen az akár egyetemi tanárként működő politikus, de mindenképpen elismert tekintély szakmáján belül. Buzna elmondta azt is, hogy a három katolikus pap tiltakozása magánjellegű volt.

Felvidék Ma, sk