(Képgalériával) A hét végén lezajlott DAC-Spartak Trnava labdarúgó-mérkőzés idején újra hadszíntérré változott Dunaszerdahely. A szlovák rendőrség speciális egységei megszállták a békés csallóközi kisvárost és átvették az uralmat az utcákon.

A csallóköziek és más vidékekről is érkező DAC-szurkolók megtöltötték a stadiont és békésen szurkoltak csapatuknak. Természetesen verbális adok-kapok kialakult a két tábor között, de a stadionban szerencsére fizikai összecsapásra nem került sor. Nem úgy a mérkőzés után, amikor a nagyszombati drukkerek egy DAC- szurkolónak eltörték a kezét. De, ne szaladjunk előre, kezdjük az elején! A vendégek új helyen szemlélhették a mérkőzést. Az eredményjelző órához költöztették őket a rendezők. Már megérkezésükkor hangosan szidták a magyar szurkolókat. A mérkőzést kezdetét jelző sípszó elhangzása után pedig a pályára görögtüzeket dobáltak. A rendőrség egységei tétlenül szemlélték az eseményeket. A dunaszerdahelyi rendezők vizeskannákat készítettek és hősiesen farkasszemet néztek a nagyszombati kemény maggal. A Spartak hívei nem bírták elviselni a dunaszerdahelyiek szúrós tekintetét és kövekkel, öngyújtókkal és más egyéb tárgyakkal dobálták meg a rendezőket és a fotósokat. Egy égő DAC-sálat is behajítottak, amelyet az egyik rendező mentett meg a gyalázattól. A kerítéshez futott érte, amiért a nagyszombatiaktól meg is kapta a magáét, de végül is sikerült megóvnia az ereklyét a megsemmisüléstől. A rendőrség készenlétei egységei végig tétlenül szemlélték a randalírozást. A dunaszerdahelyi járási rendőrfőnök egyszer odament az eredményjelző alatt tartózkodó rendőri egységekhez, akik fel is vértezték magukat, de nem történt semmi. A piros-feketék eközben nyugodtan folytatták a stadion szétverését és rongálását. A szektorukban található helyi fürdőpark és egy másik cég molinóját darabokra tépték és helyette zászlóikat és transzparenseiket akasztották ki. Több szurkolójuk is beugrott a pályára és a dunaszerdahelyi rendezőknek kellett erélyesen fellépniük, hogy visszamásszanak. A rendőrök nem tettek semmit!

A tavalyi DAC-Slovan november 1-jei mérkőzésen ennél kevesebbért rontottak rá a dunaszerdahelyi és magyarországi szurkolókra a rend éber őrei. Most ez elmaradt, úgy látszik, kettős mércével mérnek vagy most úgy ítélték meg, hogy nincs szükség beavatkozásra…
A mérkőzés, amelyen a nagyszombati együttes megalázó vereséget mért a sárga-kékekre sajnos a dunaszerdahelyiek számára arról is emlékezetes marad, hogy a rendőrség asszisztálása mellett szétszedték a stadiont és bármit megtehettek következmények nélkül.
Hazafelé sem nyugodtak meg a Spartak hívei és a régi sportcsarnok felé vezető úton tovább randalíroztak és egy arra tévedő DAC-drukkert alaposan helybenhagytak. Az új sportcsarnoknál a DAC-szurkolók vonultak a nagyszombatiak felé, akik biztosak akartak lenni abban, hogy elhagyják a várost. A rendőrség egységei azonban a DAC- szurkolókra támadtak és sokakat még a földön fekve is gumibotoztak. Egyes információk szerint a csuklyát viselő kommandósok Nagyszombatból érkeztek…
Április 11-én nem csak a DAC szenvedett vereséget, de a dunaszerdahelyi szurkolók is. Sokuk fizikailag, mások pedig lélekben, hogy a karhatalmi szervek asszisztálása mellett nyugodtan garázdálkodhattak Dunaszerdahelyen a nagyszombati drukkerek.

Felvidék Ma, atos

Az égő DAC-sál.

Mentik az ereklyét.

A nagyszombatiak görögtüzei

Szabadon szállhattak Dunaszerdahelyen

Az első félidőben a DAC kapujához dobták be az égő pirotechnikai eszközt.

A leszakított molinó…

Némelyek arcukat elfedve csuklyában dobáltak.

Többen bemásztak a pályára.

Szócsata a rendezőkkel.

Támadásra készen.

Már bent a pályán. A csuklyás huligán is. Érdemes megnézni a kép alsó részét, ahol nagyméretű betondarabok láthatók. Nem maguktól kerültek oda!

Fotók: atos