Az Európai Bizottság üdvözölte azt a döntést, hogy az Építésügyi Minisztérium megszüntette a vitatott pályázatot, ugyanakkor reméli, hogy hivatalos magyarázatot is kap a szlovák államtól. Oliver Drewes szóvivő szerint az Európai Bizottság csak így tudja az esetet elfogadni, és a további döntést meghozni az ügyben.

A miniszterelnök szóvivője Silvia Glendová szerint a minisztériumnak eddig nem sikerült elemezni a szerződést, ezért nem ismert annak szerkezete és a korábban elköltött összege sem. Ugyanakkor a média által közöl információk szerint az elmúlt év végén 11,6 millió eurót költött el az Építésügyi Minisztérium. Az Európai Unió mivel átláthatatlannak és hiányosnak tartja a tendert, ezért többször hangsúlyozta annak megszüntetését és a pénz visszafizetését. Ugyanakkor Slota és pártjának tagjai ez idáig ezt elvetették, mivel úgy
gondolják, hogy saját gazdasági érdekeltségük fontosabb, ezért még annak a lehetősége is fennáll, hogy az adófizetők pénzéből fogják kiegyenlíteni a tartozást. A faliújság tender mellett Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter estében se következett még be pozitív fordulat, mivel a miniszter továbbra is ahhoz ragaszkodik, hogy csak a harmadik fél engedélyével hajlandó a szerződést nyilvánosságra hozni.Ugyanakkor széndioxid kvóta, amelyet tonnánként 6,06 eurós áron értékesített szeptemberben, az adott időszakban 24 euró körül mozgott a tőzsdén. Ráadásul a Szlovákia adta el idáig szinte a legolcsóbban Európában, ami már több mint gyanús.

A SMER ennek ellenére nem a probléma megoldására törekszik. Ha bár igaz, hogy Fico többször is felszólított a korrupciós ügyben érintetteket a válság megoldására. Ugyanakkor ennek látszólagos eredménye továbbra sincs. Egyedül annyi pozitívum írható a számlájukra, hogy a SMER képviselők javaslatára szigorúbb közbeszerzési eljárást hagytak jóvá, aminek értelmében egy pályázat kiírásánál, és annak odaítélésénél a Közbeszerzési Hivatal is ellenőrizheti. Viszont az új szabályozás nem tudja megszüntetni azokat a közbeszerzési csalásokat, amelyeket a múltban elkövettek. Már csak az a kérdés, hogy Rober Fico nem tudja vagy nem is akarja a botrányos közbeszerzési eseteket megoldani, és ismét csak
populista retorikával próbálja hangsúlyozni a probléma megoldó képességét.További baj csak az, hogy a probléma még mindig fennáll és egyenlőre látszata sincs annak, hogy valami történne.Úgy látszik, hogy az SNS-es miniszterek bármit megtehetnek, mivel pontosan tudják a miniszterelnöknek a hatalom mindennél fontosabb. A történtek megoldását azon állampolgárok, akik nem a saját befizetett adójával kívánja Slotát és holdudvarát milliárdossá tenni lassan már csak az Európai Bizottságtól várhatja. Már pedig a bizottság türelme lassan kezd el fogyni, és meg fogja tenni a megfelelő szankciós lépéseket. Ugyanakkor ha következmények negatív eredménnyel is járnak, talán kevesebb ember fog hasonló ügyletekkel próbálkozni a jövőben.

Felvidék Ma, hnonline.sk, VZS