Ma néhány perccel öt óra után Csáky Pál és Bugár Béla – megszakítva az MKP belső problémáiról folytatott megbeszéléseket – rövid sajtóértekezletet tartottak. Úgy döntöttek, hogy az álláspontok közeledése érdekében tovább folytatják az egyeztetéseket.

Elmondták, hogy a megbeszélések témái időigényesek, mivel alaposabb és mélyebb elemzést kívánnak mind a két fél részéről.
Abban is megegyeztek, hogy az MKP egységének megőrzése érdekében a jövő héten tovább folytatják a megbeszéléseket, illetve az álláspontok tisztázását a megegyezés érdekében.
Abban már megegyeztek, hogy a tárgyalások befejezéséig részletekről nem fognak a nyilvánosság előtt nyilatkozni.

Duray Miklós is reagált az újságírók érdeklődésére, szerinte “Bugárék” felvetései elfogadhatók és tárgyalni kell róluk. Az elnökségi ülésen megszólalók valamennyien arra kérték a három képviselőt, hogy térjenek vissza az MKP parlamenti klubjába. “Ha 1998-ban sikerült a három elődpártot egyesíteni, akkor ezt sem reménytelen elérni”, mondta Duray az újságíróknak.

Felvidék Ma, ddg