Az elmúlt napokban egyre több olyan találgatás látott napvilágot, hogy ha Iveta Radičová irányítaná az SDKÚ-t, akkor a párt sikeresebben szerepelne az elkövetkezendő választásokon. Minden jel szerint júliusban Dzurinda és Radičová megküzd majd egymással a pártelnöki tisztségért .

Csáky Pál a De Facto nevű politikai műsorban Iveta Radičová kapcsán azon véleményének adott hangot, hogy nem szeretné, ha az államfőjelölt lenne az SDKÚ vezetője. Az MKP elnöke szerint, habár fontos szerepe van ellenzékben, annak ellenére nem vezető politikus. Csáky Pál szerint a MKP-nak érdekében áll, hogy az egyik legnagyobb ellenzéki pártban béke legyen, mivel csak így tartható fenn annak működőképessége.

A pártelnök a politikai műsorban továbbá leszögezte, az államfőválasztások is bebizonyították, hogy a magyarok és a szlovákok nem megosztottak, hanem képesek közös pontot találni. Radičovának az államfőválasztáson ezzel a pozitív Szlovákia-jövőképpel sikerült leginkább eredményt elérnie. A leadott magyar szavazatok is azt bizonyítják, hogy a magyarok elismernek minden olyan szlovák embert, akivel az értékrendjük azonos tud lenni.

Felvidék Ma, pravda.sk, VZS