Olaszország Abruzzó régióját hétfőre súlyos földrengés rázta meg. A mentőalakulatok jelenlegi adatai szerint 179 halottat tartanak nyilván, és mintegy 70 ezer ember maradt fedél nélkül.

Olaszország középső részét a Richter-skála szerinti 6,2 erősségű földrengés rázta meg.Középpontja L’ Aquila város közelében volt, amely Rómától 95 kilométerre keletre található. Jelenleg is a mentőalakulatok túlélők után kutatnak. A sérültek száma eléri a 1500 főt. A becslések szerint 70 ezer ember maradhatott fedél nélkül. A természeti csapásban legalább 10 ezer épület rongálódott meg. Legsúlyosabban L’ Aquila városát érintette, ahol súlyos károk értek több reneszánsz és barokk épületet. Megsérült a helyi katedrális, és a 15. században épült kastély is.

Giampaolo Giuliani olasz tudós egy héttel a tragédia előtt a földrengés veszélyére hívta fel a figyelmet. A szakember a térségben nagy koncentrációban radon szivárgását észlelte, amiből arra a következtetésre jutott, hogy nagyon erős földmozgás fog bekövetkezni. Megállapítására hangosbeszélőn és az interneten is megpróbálta a figyelmet felhívni. Ugyanakkor a rendőrség a szakember állítását alaptalannak, és csak pánikkeltésnek vélte, ezért arra kényszerítette, hogy vonja azokat vissza. Enzo Boschi, az Olasz Geofizkai Intézet igazgatója szerint egy földrengést bekövetkezését senki sem tudja pontosan megállapítani. Giulianinak előrejelzése mégis annak bizonyult, aki most bocsánatot vár a hatóságoktól.

Felvidék Ma, pravda.sk, mti.hu, VZS