A szlovák államfőt nyugtalanítja, hogy Európában növekszik a szélsőséges megnyilvánulások száma, s ezért felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy tegyenek közös törvényes intézkedéseket a jelenség megfékezésére. (Frissítve, 18:10)

“Ez olyan jelenség, amellyel közösen kell szembenéznünk. Itt egy milliméternyi toleranciának sincs helye” – jelentette ki Ivan Gašparovič egy szlovák külpolitikai fórumon kedden Pozsonyban. Mint megjegyezte: a szlovák törvények ezen a téren megfelelőek.
Gašparovičot külön is nyugtalanítják “a szélsőségesség erős megnyilvánulásai Magyarországon”, s elfogadhatatlannak minősítette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) intézményesítését.
“Bízom abban, hogy a két ország (Szlovákia és Magyarország) politikai képviselete megtalálja a közös hangot” – jelentette ki a szlovák államfő. Leszögezte: személyesen továbbra is folytatni fogja a “nyílt és baráti párbeszédet” Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, s hasonlóan fog eljárni a szlovák kormány is.
Pavol Paška házelnök felszólalásában azt mondta, hogy javulást lát a szlovák-magyar kapcsolatokban. Magyar partnerével, Szili Katalinnal legutóbb találkozva az volt az érzése, hogy “az érzelmek a háttérbe szorultak”, s a tárgyalás nyugodtabb volt. “Lehetetlen, hogy állandóan úgy érezzük magunkat, mintha a vádlottak padján ülnénk. Az az érzésem, hogy kapcsolataink normálszintre kerültek” – mondta beszédében Paška.
Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter megerősítette: Robert Fico miniszterelnök rövidesen Budapestre látogat, hogy eleget tegyen még az előző magyar kormánytól kapott meghívásnak. “A világ a problémák civilizált megoldását várja tőlünk. Problémákból sokkal kevesebb van, mint abból, ami összeköt minket” – húzta alá a szlovák diplomácia vezetője.
Robert Fico kormányfő beszédében külön kiemelte a visegrádi négyek kormányfőinek együttműködését, jó kapcsolatait. Mint elmondta, már az új magyar kormányfővel is felvette a nem hivatalos kapcsolatot. “Nagyra értékelem, hogy ez a párbeszéd már az új magyar kormányfővel is elkezdődött, akivel felvettük a nem hivatalos kapcsolatot” – mutatott rá Fico.
Eduard Kukan, a korábbi, Dzurinda-kormány volt külügyminisztere felszólalásában felrótta Robert Ficonak azt a közelmúltban elhangzott kijelentését, miszerint ha a következő magyarországi választáson győz az Orbán Viktor vezette Fidesz, Szlovákiának magyar részről nacionalista és szélsőséges megnyilvánulásokkal kell számolnia.
“Ő (Orbán) ott győzni fog, ő lesz az új kormányfő, és nem hiszem, hogy okos dolog előre arról beszélni, amikor még nem is zajlottak le a választások, hogy mi azzal számolunk, hogy ez rontani fogja kapcsolatainkat” – jelentette ki Kukan, aki jelenleg az ellenzéki Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió alelnöke. Megjegyezte: az élet a szlovák-magyar kapcsolatokban a jövőben is problémákat fog okozni, a szlovák politikát azonban ezen a téren “az észnek és a hideg számításnak” kellene vezérelnie.
Kukan ugyanakkor méltányolta, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter elődjével összehasonlítva “racionálisabban, pragmatikusabban és nyugodtabban” kezeli a szlovák-magyar viszonyt, illetve hogy újra hangsúlyozta a kilencvenes években aláírt kétoldalú alapszerződés fontosságát.

Felvidék Ma, MTI, Kokes János