Ivan Gašparovič győzelmét a szlovákiai elnökválasztáson Robert Fico kormányfő intézte el, hasonlóan ahhoz, ahogy Csehországban Mirek Topolánek kormányfő is bebiztosította Václav Klaus elnökké választását.

Fico nélkül Gašparovič egy aprócska párt élén tengődne, amely soha nem került volna be a parlamentbe, s politikailag halott és nulla lenne – írja az Engedelmes utcaseprő című jegyzetében a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap. 

Gašparovič “azért maradhat hivatalában, mert az elmúlt három évben bevált. Engedelmesen söpörte az utat Fico kormánya előtt, a legkevésbé sem zavarta, hogy a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt is a koalíció tagja. A szlovákiai magyarokra úgy tekint, mint az ország potenciális árulóira, hasonlóan Ficóhoz vagy Ján Slotához” – írja a jegyzet szerzője, Luboš Palata.

“Topolánektől eltérően, aki Klaus újraválasztásának támogatásával politikai öngyilkosságot követett el, Ficónak nem kell félnie. Gašparovič továbbra is hokimeccsekre fog járni, s csak ritkán hallunk majd róla, mert Klaustól eltérően semmiféle ambíciói nincsenek. Öt év múlva pedig – immár bővített jogkörökkel – a szlovákok az igazi Robert Ficót választják majd meg elnöküknek, s nemcsak a szolgáját, mint most” – zárja jegyzetét a Lidové Noviny.

MTI