Galántán a Pázmány Péter Alapítvány székházában került sor a mentálisan sérült emberek versmondó fesztiváljára a Galántai Mentálisan Sérülteket Segítők Társulása szervezésében.

A sérült emberek kísérőik társaságában Szlovákia több településéről érkeztek, többek között Zonctoronyból, Marcelházáról, Párkányból és természetesen a galántai és dunaszerdahelyi járásokból, hogy közösen ünnepeljék a magyar nyelv szépségét. Az ötlet a galántai és a dunaszerdahelyi társulások közösen tartott farsangi bálján született, ahol szavalataikkal rendszeresen bemutatkoznak azok tagjai. A fesztivál megszervezését Pék Anna a galántai társulás vezetője vállalta magára. A délutáni órákban a sok közös szavalat és éneklés után a jelenlevőket a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium tanulói szórakoztatták mozgásszínházzal és zenés előadással.

Felvidék Ma