A válságtanács kedden döntött a roncsdíj újbóli bevezetéséről, két nap elteltével pedig a lakóházak hőszigetelése került napirendre. Mindenekelőtt azonban a válságtanács ismét leszögezte, – és ezt feltételként is szabta a kormánynak, – hogy olyan intézkedésről nem tárgyalnak, amely növelné a költségvetési hiányt. Ez ugyanis sértené a még aránylag mindig jó kondícióban lévő szlovák gazdaság érdekeit. Jelenleg a hőszigetelésre, illetve nyílászárók és tetőszerkezetek cseréjére 800 millió korona áll az állami lakásfejlesztési alap rendelkezésére, most a válságtanács úgy döntött, további kétmilliárd koronával növelik az alap költségvetését erre a célra, ezt az összeget egyébként a minisztériumok lefaragott költségvetéséből csoportosítaná át a kormány.

A döntés értelmében tehát magán- és jogi személyek illetve lakóközösségek és az önkormányzatok pályázhatnák meg a rendkívül előnyös hitelkonstrukciót, az állami lakásalapnál – tájékoztatott a kormányfő. Emellett a jelenlegi meglehetősen bürokratikus eljárással szemben a kérvényezés is egyszerűbbé válna. Azt egyébként szakértői csoport vizsgálja majd meg, hogy ehhez törvénymódosítás szükségeltetik-e vagy a kormány saját hatáskörében jóváhagyhatja a válságtanács által hozott döntést. Ennek ellenére, Robert Fico bízik abban, hogy már májusban életbe léphetne az új hőszigetelési program. Az elképzeléssel egyetért a tanács ellenzéki tagja Vladimir Tvaroška is, bár úgy véli, ennek támogatásnak és nem pedig hitelnek kellene lennie.
A stratégiai fontosságú vállalatok megsegítéséről is szó esett a tanácskozáson. Tehát döntés született arról, hogy az állami erdőgazdálkodási vállalat, mint korábban a vasúti társaság illetve a Cargo 3 milliárd koronás támogatást kap, ennek a visszatérítendő hitelnek azonban az a feltétele, hogy az erdőgazdálkodási vállalat elkészíti a szervezeti felépítésének hatékonyabbá tételéről szóló dokumentumot.
A közúti szállítás gondjai is napirendre kerültek, itt azonban figyelemre méltó – jegyezte meg a kormányfő, hogy a tanács munkájában részt vevő szervezetek közül egyik sem kérte az üzemanyagok fogyasztói adójának csökkentését. 2006 óta nem változott a fogyasztói adó, tehát utoljára a Dzurinda-kabinet emelte azt, és bár Robert Fico még kormányfővé vallása előtt ennek az adónak a csökkentését is kilátásba helyzete, ez azonban tehát eddig nem történt meg. Most a kormányfő azt mondta, kész csökkenteni az üzemanyagok fogyasztási adót, de csak akkor, ha a bankok és a jórészt külföldi kézben lévő stratégiai nagyvállalatok adóznak tavalyi – rekordnagyságú nyereségükből. Ez tehát a kormányfő feltétele.

Egyébként Robert Fico ismét kizárta az általános adócsökkentés lehetőségét, amelyet az ellenzék szorgalmaz.

Felvidék Ma, Molnár Judit