A szlovák napilapok közül a Pravda internetes kiadása szakértők megszólaltatása mellett foglalkozik a Magyar Koalíció Pártján belül kialakult helyzettel. Grigorij Mesežnikov, Öllös László és Miroslav Kusý is egyaránt nyilatkozott a szlovák médiáknak. Grigorij Mesežnikov szerint inkább az egyes tagok és a pártvezetés közti konfliktusról van szó, mintsem a gyakorlati politikáról. A politológus egy új magyar párt esetleges megalapítást szélsőséges lépésnek tartaná, és véleménye szerint Bugár számára is vonzóbb az az alternatíva, ha az MKP tagja marad. „Ismert, hogy Bugár lenne az első olyan pártalapító, aki kilépne a pártból. A szlovák politikai életben ilyesmire eddig nem volt példa, mivel azok, akik eddig kiléptek a pártból, nem tartoztak az MKP alapítói közé” – tette hozzá a politológus.

Öllös László politológus úgy véli, hatalmi harc folyik a Magyar Koalíció Pártjában: “Arra tippelek, hogy ebből végül egy másik párt lesz. A racionális szempontok itt már nem játszanak szerepet”. “Már annyira elmérgesedett a viszony a felek között, hogy szemmel láthatóan nem tudnak szót érteni egymással. Nem képesek megegyezni, sem olyan szabályokat megalkotni, amelyeket kölcsönösen meg tudnának tartani. Hatalmi harc folyik, s úgy látszik, hogy ez túllépett minden várakozáson, ami a párt szétesését is jelentheti” – nyilatkozta Öllös László politológus a Pátria Rádió Napi Krónikájában. Hozzátette azt is, a szlovákiai magyar választók egyértelműen az egységes politizálás hívei, és nem támogatják még egy politikai párt létrejöttének gondolatát.

Ugyancsak megszólal a lapban Miroslav Kusý ismert politológus, aki Bugár lépését meglepetésnek tartja, mivel a párt eddig az összetartásról tett tanúbizonyságot. „Amennyiben Bugár saját pártot alapítana, elszívná az MKP szavazóinak jelentős részét, és az a veszély fenyegetne, hogy a két gyenge párt nem jutna be a parlamentbe” – szögezte le Kusý, aki szerint ez Bugár részére is fontos momentum, úgyhogy véleménye szerint inkább a megegyezés felé fognak törekedni.

Felvidék Ma, Pravda, tt., Pátria, sk

Kapcsolódó cikk:
Öllös: Arra tippelek, hogy egy másik párt jön létre