Az elmúlt év során az Európai Parlament képviselői egy sor intézkedés támogatásáról szavaztak a pénzügyi válság hatásainak tompítása, azok jövőbeni megismétlődésének elkerülése érdekében. Az alábbiakban ezeket az intézkedéseket tekintjük át.
Nem engedett a 48-ból az EP

Az EP áprilisi strasbourgi plenáris ülésén a képviselők támogatták a munkaidő heti 48 órában történő rögzítését, és az ez alóli kivételek fokozatos eltörlését. Nem sikerült megállapodásra jutnia a Parlamentnek és a tagállamokat tömörítő Tanácsnak – az EU két legfőbb törvényhozó szervének – az uniós munkavállalók maximális heti munkaidejéről.

Erősebb szociális védelem az önálló vállalkozóknak és házastársuknak

Az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód jegyében erősítenék a képviselők az önfoglalkoztatók szociális jogait. Astrid Lulling (néppárti, luxemburgi) jelentését első olvasatban megszavazta az EP plenáris ülése május 6-án, Strasbourgban. A képviselők biztosítanák, hogy a házastárs által fizetendő hozzájárulás összege működési költségként levonható legyen az adóból.

Egyenlő jogok a kölcsönzött munkavállalóknak

A kölcsönzött munkavállalók és a cég saját dolgozói nem mindig részesülnek egyenlő bánásmódban, sok esetben például ugyanazon munkáért kevesebb bért kapnak. Emellett sokszor rosszabb munkakörülmények között, illetve többet és gyorsabban kell dolgozniuk, valamint nagyobb fizikai kockázat közepette, mint a saját dolgozóknak A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló irányelvet – 2008. október 22-én fogadta el az EP – immár második olvasatban.

Egyszerűsítés az Európai Globalizációs Alapnál

Az EP a május 6-i strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Gabriele Stauner (néppárti, német) jelentését az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap szabályainak ideiglenes könnyítéséről. Az évente félmilliárd euróból gazdálkodó alapot azért hozták létre, hogy segítse a globalizáció következtében munkanélkülivé válók újraintegrálását. A szigorú szabályok miatt azonban 2008 közepéig mindössze 15 ezer dolgozó kaphatott átlagosan 4500 eurós segítséget.

Új szabályok a pénzügyi válságok elkerülése érdekében

Az Európai Parlament szavazott a tőkekövetelményről szóló irányelv módosításáról. A változtatás célja a bankszektor átláthatóságának növelése, és a pénzügyi rendszer felülvizsgálati rendszerének erősítése.

Szigorúbb uniós szabályok a hitelminősítőkre

A hitelminősítő intézetek átláthatóságának és függetlenségének növelése érdekében fogadott el jogszabályt az EP április 24-én. Az új uniós jogszabály értelmében a hitelminősítő intézeteknek nyilván-tartásba kell vetetniük magukat, és egy sor előírásnak kell megfelelniük.

A biztosítók jobb pénzügyi ellenőrzése

A biztosítási ágazat pénzügyi stabilitásának biztosítása, valamint a fizetőképességi követelményeknek a kockázatokhoz való hozzáigazítása a fő célja az EP-ben április 22-én elfogadott jogszabálynak.

Magasabb bankgarancia az egész EU-ban

Ha egy európai bank fizetésképtelenné válik, a polgárok megtakarításait 50 ezer euróig garantálni kell. Ez az összeg 2010 végéig 100 ezer euróra emelkedhet – áll az EP által 2008 decemberében megszavazott jogszabályban.

50 millárd euró lesz az uniós fizetésmérleg-támogatás maximuma

Támogatta az EP április 24-én, hogy az eddigi felső határérték kétszeresre, azaz 50 milliárd euróra emeljék a tagállamok fizetési mérlegéhez nyújtható, középtávú pénzügyi támogatás maximumát.

Uniós intézkedéscsomag a kisvállalkozások támogatására

Jogilag kötelező lesz az Európai Bizottság kisvállalkozási intézkedéscsomagja A képviselők csökkentenék a túlszabályozást, lerövidítenék a kifizetési határidőket, és gyorsabb cégbejegyzést szeretnének.

Felvidek Ma, euvonal.hu, VZS