A Juhász Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont a Lévai Református Egyházközség által szervezett ifjúsági focitornának, amelyre 2009.május 15-én, pénteken került sor.

Az alapiskola felső tagozatos diákjai részére kiírt tornára hat csapat nevezett be: az érsekkétyi, a zselízi, a vágfarkasdi református gyülekezetek fiai, valamint a lévai alapiskola katolikus diákjainak csapata, a református lelkészek (eredményük nem számítódott bele a végelszámolásba) és a házigazda lévai reformátusok csapata. A résztvevők azért érkeztek, hogy megnyerjék a kupát. A szervezők nem titkolt célja pedig az volt, hogy a sport segítségével a fiatalok még közelebb kerüljenek Krisztushoz és egymáshoz. Ahogy a kupát és a győzelmet meg lehet szerezni, úgy Krisztust és az ő életét is el lehet nyerni, el lehet fogadni, érte is küzdeni kell. Ez volt ennek a tornának az elsődleges célja és remélhetőleg ennek lesz folytatása az elkövetkező időszakban is.
A selejtező a délelőtt folyamán két csoportban zajlott, a helyosztókra délután került sor. A harmadik helyért a lévai katolikusok a zselíziekkel, a döntőben a vágfarkasdiak a lévai reformátusokkal csatáztak. A mérkőzéseken Erdélyi Pál vágfarkasdi lelkész és Sándor Péter lévai egyháztag fújták a sípot.
A torna győztese megérdemelten a vágfarkasdi csapat lett. A második hely a hazaiaké, míg a harmadik hely a katolikus csapaté lett. Az első három helyezett a torna végén értékes kupával gazdagodott. A győztes pedig hazavihette a “Bars kupa” nevet viselő vándorserleget, amelynek a következő tornáig lehet a birtokosa. A torna gólkirálya Hancko Miklós (lévai katolikusok) lett 5 találattal, a legjobb kapus címet Zsiga Krisztián (lévai reformátusok) érdemelte ki. Mindketten boldogan vették kezükbe a címért járó emléktárgyat.
A torna szervezői köszönettel tartoznak Andruska Csillának, a helyi alapiskola igazgatójának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az impozánsan felújított műfüves pályát és öltözőt, hogy otthont adott a rendezvénynek és az iskola több diákja is bekapcsolódhatott az alkalomba. Köszönjük a helyi tornatanárnőnek, ifj.Andruska Csillának, hogy segített bennünket a szervezésben, a többi pedagógusnak és az iskola munkatársainak a szeretetteljes fogadtatást, valamint az iskolai konyha vezetőjének Molnár Máriának és a szakácsnőknek a kiadós és finom ebédet, a takarítónénik fáradságait.
Végezetül hadd köszönjük meg a résztvevő csapatoknak és vezetőiknek, hogy eljöttek és megtiszteltek bennünket. Már most szeretettel hívjuk őket és még több jelentkezőt az őszi teremtornára, amelyen a vágfarkasdiak által megszerzett vándorserleg is új gazdára találhat.

A torna mottója: “hogy Krisztust megnyerjem.” Fil.3,8. A torna himnusza: Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran megsegít és győzedelmet ad.
Bízzatok, mert Jézus eljön, Ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemért!

Felvidék Ma, sk, Kassai Gyula, lelkész

A Bars kupa