Haragszom rád-ot játszik az MKP néhány tagja. Szakadás, platform, esetleg új párt létrehozása, olvashatjuk-hallhatjuk naponként a sajtóban. Eközben Ungvidék és Bodrogköz magyar lakosai talán észre sem veszik, hogy soraikból még csak a „futottak még” helyre sem került jelölt.

Talán a bennünket „képviselő” párt elöljárói úgy gondolták, hogy akinek esze volt, már rég itthagyta ezt az elfelejtett régiót, mert hát itt érvényesülni valójában nem lehet. Ugyan ki beszélne itt világnyelvet?! Már akkor leírta ezt a régiót az (M) KP, amikor kormánytényezőként nyolc éven keresztül tehetett volna valamit térségünk gazdasági megerősítéséért, de nem tette, mert mi nem kellettünk csak a szavazatunk. Köszönjük, viszont! Mi, ittmaradtak, azonban hisszük és valljuk, hogy minket a Mindenható Kegyelem Pásztorol, tart meg és képvisel igazán, mint ahogy tette MKP nélkül is mindenkor!

Felvidék Ma, Csoma László