Újabb változtatásokat tervez a fegyverkereskedelemben Jaroslav Baška. A védelmi miniszter a jövőben sem hagy fel a „tisztogatásokkal”. Csak olyan cégek maradhatnak a piacon, amelyeknek van engedélyük hadianyagok adásvételére.
Baška a szerdai kormányülés után elmondta, hogy az ilyen vállalatokból „nem kell annyi, mint amennyi most van”. Mint hozzátette, például be kell vonni az engedélyt az olyan cégektől, amelyek az utóbbi két évben egyetlen fegyverüzletet sem kötöttek. A megszellőztetett újdonságokat azonban csak azok a jogszabályok tartalmazzák, amelyek most vannak készülőben, de ezeket még nem terjesztették elő.
A Fico-kabinet azt a törvénymódosítást azonban már jóváhagyta, amelynek értelmében a fegyverkereskedelmet ezentúl nem a gazdasági, hanem a védelmi tárca felügyeli. Baška úgy gondolja, hogy ez a modell jobb lesz, már csak azért is, mert az ő tárcájának a feladata az ország védelmi képességének szavatolása, ezért „nálunk vannak a fegyverek, így kihez máshoz, ha nem a védelmi minisztériumhoz tartozzon a velük való kereskedelem irányítása is“. Ezentúl a gazdasági tárcának már semmi köze nem lesz a fegyverszállításokhoz. Ľubomír Jahnátek miniszter beletörődött a döntésbe.

Felvidék Ma, jag