Nagy reményekkel indultak neki az ellenőrzésnek  kvótaügyben, pénteken az ellenzéki képviselők, de hoppon maradtak a Környezetvédelmi Minisztériumban, mert a tárca „nem feketítette be” a kifehérített részeket a felesleges, szlovák szén-dioxid-mennyiség értékesítéséről aláírt szerződésben.

A minisztérium az Interblue Group céggel kötött megállapodásnak ugyanazt a változatát mutatta meg a honatyáknak, amelyet néhány napja nyilvánosság hozott, ám az adatok nélkül, így a lakosság továbbra sem tudhatja, valójában milyen áron és pontosan mennyi „meleg levegőt” adott el Szlovákia az ismeretlen amerikai vállalatnak. Miklós László, az MKP képviselője, egykori környezetvédelmi miniszter az ellenőzésről elmondta: az új SNS-es tárcavezető, Viliam Turský minden kérést visszautasított az emissziós kvóták eladása ügyében: nem hajlandó elárulni sem a felkínált mennyiséget, sem pedig az árat. Miklós szerint ezzel a miniszter megszegi az információkhoz való szabad hozzáférésről, illetve a szén-dioxid-kvótákkal való kereskedelemről szóló jogszabályt. Az MKP-s honatya hozzátette: a minisztériumban a képviselőkkel közölték, hogy az egyedüli kritérium az volt, ki kínálta a legtöbbet. De hogy Szlovákia valóban a legjobb árajánlatot fogadta-e el, az nem derült ki, mivel a képviselőket nem tájékoztatták arról, hogy a többi hét jelentkező mennyi pénzt kínált a „meleg levegőért”.
Jana Kaplanová, a tárca szóvivője leszögezte: az „ellenőrök” minden kérdésükre választ kaptak. „Nyilvánosságra hoztunk minden olyan információt, amelyet közzé tehettünk” – fűzte hozzá. Szavai szerint a miniszter nem hiszi, hogy tövényt sértett, de ha esetleg történt is „félrelépés”, azt bizonyítani kell. Kaplanová emlékeztetett, hogy a minisztérium már kétszer is kérte az Interblue Group céget a teljes szerződés nyilvánosságra hozatalára, ám eddig nem kapott választ.
„Amit átéltünk, az olyan volt, mintha valamelyik banánköztársaságban jártunk volna” – fogalmazott az ellenőrzés után Pavol Frešo, az SDKÚ képviselője. Aláhúzta: a tárca anélkül kötötte meg a több milliárdos szerződést, hogy képes volna elszámolni vele. Július Brocka, a KDH politikusa megjegyezte: a botrányos ügyben eddig lényegében senki sem vállalta a politikai felelősséget, ezért úgy gondolja, hogy az állampolgároknak az európai parlamenti választásokon kellene „benyújtaniuk a számlát”.
Érdekes módon Viliam Turský nem kérte ki magának, hogy az ellenzéki ellenőrök megvádolták: eljárásával megsérti az úgynevezett infotövényt. Sőt közölte, „magára vállalja a bűnt”. Frešo szerint Turskýt a miniszterelnök fedezi, ezért Robet Ficónak kell viselnie a politikai felelősséget a „garázsszerződés” ügyében.
A vizit sikertelensége miatt az ellenzéki pártok a parlament környezetvédelmi bizottsága elé akarják rendelni a kormányfőt, hogy ott személyesen oldja fel a kvótaszerződés titkosítását.
A botrányról az ellenzék a jövő hétent tárgyalna ismét. Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter, az SDKÚ alelnöke nem zárta ki, hogy büntetőjogi feljelentést tesznek, valamint azt is elképzelhetőnek tartja, hogy javaslatot tesznek Robert Fico kormányfő leváltására.
A pénteki képviselői ellenőrzés során az ellenzéki pártok politikusai csak arról szerezhettek tudomást, hogy a „kis, garázsos házban” székelő Interblue Group cégen kívül még hét társaság jelentkezett, de arról nem kaptak információkat, milyen árakat kínáltak. Viszont az biztos, hogy idegen ország kormánytisztviselője nem volt a milliárdos üzlet iránt érdeklődők között.
Robert Fico sokáig bizonyítékot követelt, hogy a 4,99 eurós „szlovák” ár előnytelen volt az ország számára. Amikor viszont a Sme „leszállította” a kért adatot, a kormányfő ezt mondta: „Ennek az újságnak azt sem hiszem el, hogy van.” A napilap megkeresett egy magyarországi környezetvédelmi tisztviselőt, aki kijelentette, hogy Budapest „szóba sem állt olyan vevővel, aki 12 euró alatti árat kínált a szén-dioxid tonnájáért”. Csehország is 10 euró körüli árat tudott kialkudni.
Felvidék Ma, jag