Bizonyossá vált, hogy nem állhat rajthoz a Haydock Parkban, a május 23-ára tervezett következő futamon Overdose, az eddigi mind a 12 versenyén veretlen magyar ló, mivel teljesen nem jött rendbe a bal első lába, amelyre egy hete sántítani kezdett.

Erről a négylábú kiválóság honlapján adtak tájékoztatást a négyéves telivér ügyében illetékesek.

“Öröm az ürömben – olvasható a PannoniaOverdose.hu-n -, hogy Max Fournier úr, Overdose nagy francia ellenfele, Marchand d’Or kovácsa nemcsak Dózi fájós, bal első lábát tudta megpatkolni, de utána a tályog helyét is feltárta, így minden remény megvan arra, hogy a világ immáron leghíresebb sprintere az igazi nagy megmérettetésen, a két júniusi futamon már teljesen egészségesen állhasson starthoz.”

Felvidék Ma, MTI