Szklabonya / Sklabiná

 

Hont, Nógrád, Gömör és Torna

Szklabonya / Sklabiná Kékkőtől délre fekvő falucska, 1910 és 1920 között Mikászthfalvának hívták, itt született ugyanis a „Nagy Palóc”, Mikszáth Kálmán (1849–1910). Szülőháza már nincs meg, Mikszáthék későbbi lakóháza van berendezve Mikszáth Kálmán-emlékháznak. „A kis fehér ház… közvetlenül a temető mellett épült… összes ablakai a temetőre néznek. Anyám építtette azt oda. Valakije volt ott, akihez közel szeretett lenni mindig. Itt laktunk, ebben a házban, ahol oly szomorú, oly kísérteties minden” – írja Mikszáth a Galandáné asszonyom c. elbeszélésében, s mi tudjuk, hogy ezeket a sorokat csak erről a házról írhatta. Az a valaki, akihez az édesanyja mindig közel szeretett lenni, ma is itt nyugszik, és sírfelirata szerint ő – Mikszáth Mariska – volt „édesanyjának legnagyobb öröme”. Az emlékház májustól októberig pénteken, szombaton és vasárnap 9-től 17 óráig van nyitva, az egyéb napokra tervezett látogatásokat a kékkői Helytörténeti Múzeumban kell megbeszélni.