Az évek óta bezzegországként kezelt Szlovákiáról – egy szimpla matematikai összevonást követően – azt mutatta ki a Szlovák Tudományos Akadémia, hogy gyatrán teljesít a Brüsszeltől lehívható eurómilliók ügyében.

Tavaly Szlovákia 643,4 millió eurót fizetett be az Európai Unió kasszájába és 893,5 millió euró érkezett Brüsszelből az országba, vagyis az egyenleg határozottan pozitív: 250,12 millió euró a szlovákok javára – derült ki Szlovákia zárszámadásából, amelyet még pénteken ismertetett a SITA szlovák hírügynökség.

Másrészt viszont ez az egy évvel korábbihoz képest visszaesést mutat, mivel akkor 321,1 millió euróra rúgott a többlet. A romló pozíció Pozsony számlájára írható, ugyanis az eredeti tervek szerint 2008-ban 1,29 milliárd eurót akart lehívni, ami végül nem sikerült. Ha a teljes ötéves időszakot vesszük alapul, akkor kiderül: 2004 májusa óta 2,536 milliárd eurót fizetett az ország az Európai Uniónak, s onnan pedig 3,707 milliárdot kapott, azaz 1,171 milliárd euró nyereséget jelentett eddig számára a tagság.

Szlovákia uniós tagsága évente mintegy 2 százalékkal járul hozzá az ország gazdasági növekedéséhez – vélekedett Viliam Páleník, a Szlovák Tudományos Akadémia közgazdasági intézetének vezető munkatársa, miközben eredetileg csak 1 százalékpontos hozadékkal számoltak.„Szlovákia kivitelének 86 százaléka irányul az unió tagállamaiba, és a munkapiacok megnyitása révén a konjunktúra időszakában a hazai munkaerő 5 százaléka külföldön helyezkedhetett el” – tette hozzá Vladimír Vaňo, a Volksbank Slovensko elemzője.

Felvidék Ma, napionline