Ma délben az UEFA nyon-i székházában megtartották a Bajnokok Ligája első és második selejtezőkörének sorsolását. Magyarországot a bajnok Debrecen képviselte, amely nem kiemeltként várta ellenfelét. A pozsonyi Slovan ellenfele a bosnyák labdarúgó-bajnokság győztese, a mosztari Zrinjski lesz.
A pozsonyi Slovan ellenfele, a Zrinjski szerezte meg a bajnoki címet a bosnyák labdarúgó-bajnokság 2008–2009-es kiírásában, a mosztari együttesnek az ország függetlenné válása óta ez a második aranyérme (az elsőt a 2004–2005-ös szezonban gyűjtötte be).

A Kalmar FF svéd futballklubot, teljes nevén a Kalmar Fotbollsförening-et 1910-ben alapították. Az együttes az előző szezonban megnyerte a svéd pontvadászatot, így indulhatott a Bajnokok Ligájában. A Kalmar-nak ez volt az első bajnoki címe, 1985-ben és 2007-ben már volt dobogós, ám az említett években csak az ezüstérem jutott neki. A Svéd Kupát háromszor (1981, 1987, 2007) nyerte meg az együttes.
A további párosítások:

1. selejtezőkör:
Sant Juliá – Tre Fiori
Hibernians – Morgen

2. selejtezőkör:
Tirana – Stabaek
WIT – Maribor
EB/Streymur – APOEL
Kobenhavn – Hibernians vagy Morgen
Debrecen – Kalmar FF
Makedonija Skopje – BATE
FH – Aktobe
Pyunik – Dinamo Zágráb
Ventsplis – Dundelange
Ekranas – Baku
Salzburg – Bohemians
Zrinjski – Slovan
Inter Turku – Sheriff Tiraspol
Rhyl – Partizan Belgrád
Wisla Krakkó – Levadia
Levski Szófia – Sant Juliá vagy Tre Fiori
Maccabi Haifa – Glentoran

Felvidék Ma, SZKR, atos