Az állam érdekei automatikusan nem azonosak azzal, amit a hatalmon lévő nemzet aktuális vezetői mondanak. Aki ezt állítja, az nem érti a modern demokratikus állam lényegét – írja a Sme című szlovák liberális napilap csütörtökön.
Úgy véli, hogy Orbán Viktornak a Kárpát-medencei magyarok közös európai parlamenti képviseletét érintő kijelentései körül kialakult hisztéria nemcsak a Duna mindkét oldalán használatos magyar kártyáról szól, hanem leginkább arról, milyen zűrzavar van különösen a szlovák kormánypárti politikusok fejében az állam és a nemzet fogalmakkal kapcsolatban.
“…a szlovák politikusok nem értik a modern demokratikus állam elveit, amelynek működése az állampolgári egyenlőségen és ugyanakkor a sokszínűségen alapszik. Agyukat továbbra is az a történelmi Magyarországtól örökölt elképzelés uralja, hogy a legfőbb érték az istenesített nemzetállam. Egy olyan állam, amelynek állítólagos érdekei azonosak azzal, amit a többségben lévő nemzet hatalmon lévő vezetői hangoztatnak. Az állam iránti lojalitás hiánya, ha valaki a hatalmon lévők véleményét nem osztja” – jegyzi meg a szerző, Peter Morvay.
Rámutat, hogy “egy demokratikus államban a lojalitás azonban nem működik csak egy irányban, nemcsak a polgárok lojálisak az állammal szemben. Legalább olyan fontos, hogy az állam is lojális legyen polgáraihoz, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozókat is.”
Az újság szerint “bármiféle lakossági csoporttól azt követelni, hogy minden kérdésben ossza a többségi véleményt, s a lojalitás hiányaként feltüntetni azt, ha ez nem így van, annak nincs semmi köze a demokratikus elvekhez, amelyek elidegeníthetetlen része a nemzeti és más kisebbségek, a különféle vélemények védelme és azok tiszteletben tartása.”
Kivételt csak olyan jelenségek alkothatnak, amelyek az állam önállóságát és demokratikus alapjait veszélyeztetnék. “Orbán kijelentései, legyenek bármennyire is buták, Szlovákia területi épségét nem veszélyeztetik. Ezt még azok is tudják, akik a közvélemény megtévesztésére irányuló igyekezetükben ezt állítják” – írja a szerző.
Úgy látja: a magyar kisebbség felszólítása a Szlovákia iránti lojalitásra ugyanolyan butaság, mint amikor tavaly a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom szélsőséges tagjai felszólították a magyarországi szlovákokat, hogy valljanak színt és ítéljék el a szlovák rendőrség brutális dunaszerdahelyi beavatkozását, s legalább a saját nevükben kérjenek bocsánatot a magyar nemzettől, hogy bizonyítsák lojalitásukat.
“Szórakoztató, hogy a szlovák kormánykoalíció gondolkodásmódja, de a szóhasználata is mennyire hasonlít ahhoz, amit elítélnek – nemcsak Orbán, de a magyar szélsőségesek legkeményebb magjának gondolkodásához és szóhasználatához is. Közös az önámításuk is, hogy toleránsak a kisebbségekkel szemben” – zárja jegyzetét a Sme.

Felvidék Ma, MTI, Kokes János, ddg