Vlagyimir Putyin szerint már június végén, július elején leállhatnak az európai gázszállítások Ukrajna fizetésképtelensége miatt, s újra felszólította az európai partnereket, hogy közösen tegyenek lépéseket ennek megakadályozására. Az orosz kormányfő helsinki tárgyalásai után, sajtóértekezletén kifejtette: az Európai Unióhoz intézett minden eddigi felhívás hiábavalónak bizonyult, Európa nem szándékozik pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának a gázszállítási szerződésekből fakadó kötelezettségei teljesítésére. A szerződések értelmében a Gazpromnak jogában áll előre követelni a gáz árát, amint Kijev egyszer elmarad a fizetéssel. “Ha nem fizetnek előre, nem lesz gáz, s ha fizetnek, csak annyi gáz lesz, amennyit kifizettek” – mondta.

Magyarázatként hozzátette: a tárolók feltöltése nélkül Ukrajna nem tud meglenni, és kénytelen lesz megcsapolni a vezetéket, amelyen Európába áramlik a gáz, Oroszország pedig nem tudja viselni a költségeket.Putyin elmondta, hogy Ukrajna gázfogyasztása havi mintegy 200 millió dollárba kerül, a tárolók feltöltéséhez szükséges gáz költségeivel együtt. Az összeg októberig mintegy ötmilliárd dollárra rúg, s újra hangsúlyozta, hogy Oroszország a problémát az Európai Unióval közösen akarja megoldani.

Korábban a nap folyamán Dmitrij Medvegyev államfő megbízta Igor Szecsin miniszterelnök-helyettest, hogy gyorsítsa fel az Ukrajnával és az Európai Unióval az orosz gáz kifizetéséről folyó tárgyalásokat.
Az elnök egyben figyelmeztetett: ha Ukrajna nem teljesíti a szerződést, Oroszország kénytelen lesz bevezetni az előzetes fizetés megkövetelését.

Medvegyev hangsúlyozta: abból kell kiindulni, hogy ez nem első sorban Oroszország problémája, és nem is csak Ukrajnáé, hiszen harmadik országokba irányuló szállításokkal kapcsolatos gondokról van szó, ezért nem állja meg a helyét az, hogy ezt Moszkvának és Kijevnek kell megoldania. Utalt arra, hogy a G20-csoport 1,1 billió dolláros alapot hozott létre, és Oroszország nagy összegért vásárolt a Nemzetközi Valutaalap által kibocsátott papírokból is – ezekből a pénzekből meg lehetne segíteni azokat a gazdaságokat, amelyek nehéz helyzetben vannak.

Szecsin az elnökkel tartott találkozón jelentette, hogy az ukrán kormány és a Naftogaz 4,2 milliárd dollárnyi hitelt kért Oroszországtól mintegy 19,5 milliárd köbméter gáz vásárlására. Hozzátette, hogy Oroszország nem biztosítja ezt a hitelt, de a Gazprom átutalt 2,15 milliárd dollárt tranzitdíjként, amely összeg körülbelül 2010-ig fedezi a tranzit költségét.Ugyanakkor megemlítette, hogy Viktor Juscsenko ukrán államfő nyilvánosan elfogadhatatlannak nevezte azt a megoldást, hogy Oroszország a tranzitdíj előre fizetésével biztosítsa, hogy Ukrajna fizetni tudjon a gázért. “Emellett bizonytalanságot okoz az Ukrajna és az EU között nemrég az európai gázellátás biztosításában való együttműködésről kötött szerződés. Ez igen nagy kockázatot jelent a Gazprom számára, mivel előirányozza a tranzitdíj fizetési rendszerének átalakítását, és az ukrajnai vezetékrendszeren belüli szállítások irányának megváltoztatását. Ilyen körülmények között a Gazprom nem tudja egyoldalúan finanszírozni ukrán partnereit” – mondta.

Beszámolt az elnöknek arról, hogy az orosz fél átadott az európai partnereknek egy javaslatot, hogy hozzák létre Ukrajna hitelezőinek nemzetközi csoportját, azzal, hogy amennyiben az európai pénzintézetek ezt lehetségesnek tartják, Moszkva megfontolja részvételét. Hozzátette, hogy erről a tárgyalások aktívan folynak, s keresik a megoldást, amely a Gazprom számára is hatékony lesz.

Emellett Oroszország javasolta az EU-tagállamoknak és Ukrajnának, hogy hangolják össze az Ukrajnán áthaladó európai gázszállításokkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében tett lépéseiket – mondta el az elnöknek Szecsin. Hozzátette, hogy a visszajelzések szerint az európai partnerek értik, mennyire kiélezett a helyzet, s Olaszország már támogatásáról biztosította az elképzelést. Medvegyev végül emlékeztetett arra, hogy további javaslatokat is tett a habarovszki orosz-EU-csúcson, s megállapította: minden indítvány és az ezekről folyó tárgyalások ellenére a helyzet nem egyszerű, és még nem körvonalazódnak a megoldások.

“Ukrajna idejében rendezi orosz gázszámláját”

Ukrajna idejében kifizeti az Oroszország által májusban szállított földgáz árát – közölte szerdán az ukrán energiaügyi miniszter.
Jurij Podan azt mondta, hogy Ukrajnának 500 millió dollárt kell átutalnia. – Ez az összeg meglesz, Ukrajna mindig időben fizetett – tette hozzá.
Ukrajnának június 7-ig kell rendeznie gázszámláját.

MTI