Meglepetés történt a Kassai Önkormányzati Kerület megyefőnöki posztjára javasolt SDKÚ-s jelölt személyét illetően. A Dzurinda pártja által korábban javasolt és esélyes jelölt, Viliam Novotný ugyanis lemondott jelöléséről Süli János javára, aki korábban Békéscsabán főkonzul, egy időben pedig Kassa-Óváros polgármestere volt. „Gazdag tapasztalatai vannak mind a helyi, mind pedig a regionális politika teréről, ismert személyiség Kassán és a város környékén is. Ezért úgy gondolom, hogy megfelelő megoldást találtunk nem csupán az SDKÚ-DS számára, de az egész jobboldal számára is a Kassai kerületben” – magyarázta Novotný, aki meg van győződve arról, hogy Sülit mind a kereszténydemokraták, mind pedig az MKP támogatni fogják.
Süli János 1990 és 2006 között Kassa-Óváros polgármestere, az elmúlt választási időszakban pedig a Kassai Önkormányzati Kerület képviselője volt. Ez év márciusáig pedig Békéscsabán volt főkonzul. Jelenleg a Külügyminisztérium közép-európai térséggel kapcsolatos tanácsadója. E hónap végével azonban saját kérésére lemond erről a tisztségéről, hogy teljes erővel a választási kampányra tudjon összpontosítani.

„Hazatérésem után az az érzésem, mintha megállt volna itt az idő. Ugyanazokon a rossz utakon járunk továbbra is, semmi lényeges nem változott, és én úgy gondolom, hogy négy év alatt sokkal többet lehetett volna tenni a Kassai kerület polgáraiért és az idelátogatókért. Azt gondolom, hogy a kerületnek új ösztönzésekre, új elképzelésekre van szüksége. Szívesen hasznosítanám a tapasztalataimat” – mondta el jelölésével kapcsolatban Süli.
Bár még nem ismert valamennyi jelölt neve a Kassai kerület megyefőnöki posztjára, az már most biztos, hogy Süli legnagyobb kihívója a jelenlegi megyefőnök, Zdenko Trebuľa (Smer-SD) lesz. Ő még januárban bejelentette, hogy újból megpályázza a megyefőnöki posztot. A négy évvel ezelőtti megyei önkormányzati választásokon egyébként kilenc jelölt indult, közülük a második körbe ketten – Zdenko Trebuľa (Smer-SD) és Rudolf Bauer (KDH, OKS) – jutottak.

Felvidék Ma, Sme, tt