Bár az MKP-nak két képviselői helyet sikerült szereznie az Európai Parlamentben, Csáky Pál elnök mégsem örülhet felhőtlenül. Nem sikerült ugyanis megakadályozni a párt szakadását. Csáky meggyőződése, hogy az MKP a két előző Dzurinda-kormány legmegbízhatóbb része volt, és nagy szerepet játszott az ország NATO-ba és az EU-ba történt fölvételénél. „Akkoriban is eltérő nézetet képviseltünk a párton belül, de senki sem engedte meg magának, hogy személyes- vagy csoportérdekek miatt szétrobbantsa az MKP-t. Nagyon sajnálom, hogy most ilyen igyekezetnek vagyunk a szemtanúi, de hiszek abban, hogy az MKP-nak sikerül ezt a próbát is kiállnia” – nyilatkozta Csáky.

A mostani belső ellenzék állítólag nem tudta feldolgozni a veszteséget, és úgy tűnik, hogy egyéb érdekek is vezérlik őket. Bugár Béla és társai távozása mögött Csáky semmilyen értelmes érvet nem lát, csak csupán személyes- és csoportérdekeket. Ezen igyekezet fő motorja minden bizonnyal az Európai Szociális Alap, véli az MKP elnöke. „A jelen helyzetben nem látom, hogy honnan és hová tart majd ez a HÍD. Sem ideológia, sem elvek nincsenek mögötte, a rossz nyelvek szerint az Európai Szociális Alap és Szlovákia némely polgárának pénztárcája közt ível majd ez a HÍD” – állítja Csáky, aki szerint az új tömörülésre hasonló sors vár, mint Szlovákia Munkásszövetségére vagy az ANO-ra.

Felvidék Ma, Aktuálne.sk, tt.

Kapcsolódó cikkek:
Bugárék nem egyeztetnek, új pártot alapítanak
Beteljesedett! Bugár Béla új pártot alapít!
Körvonalazódik az új szlovákiai magyar párt