Robert Fico kormányfő és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök közeljövőben megvalósuló találkozója során nem lehet majd megkerülni a kisebbségeket érintő kérdéseket. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a SITA hírügynökségnek a tervezett kormányfői találkozóval kapcsolatban egészen pontosan a következőket mondta: „Lehetetlen, hogy a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság kormányfője anélkül találkozzon egymással, hogy ne beszéljenek erről a kérdésről, hiszen ez teljesen természetes”.
Lajčák a szlovák kormányfő szerdán elhangzott szavaira reagált, mely szerint Bajnaival kizárólag szociális és gazdasági jellegű témákról fog beszélni, elsősorban is a gazdasági válság hatásairól és nem a nemzeti kisebbségekről. Robert Fico a tervek szerint július 7-én vagy pedig 9-én látogatna Budapestre.
A külügyminiszter egyúttal elutasította Ján Slota azon javaslatát, hogy a szlovák parlament vizsgálja felül a Magyarországgal kötött alapszerződést a jószomszédi kapcsolatokról. „A Magyar Köztársasághoz fűződő kapcsolatokért a kormány a felelős, márpedig annak programja nem tartalmaz erre vonatkozó pontot” – reagált a nemzeti párt vezérének javaslatára Lajčák. A szlovák külügyminiszter szerint nincs szükség a magyar partnerrel való egyeztetésre a szlovák parlament rendkívüli ülése után az úgynevezett „szlovák-magyar közös riasztórendszer” keretében, melynek létrehozásáról még Ján Kubiš és Göncz Kinga egyeztek meg. Ennek a közös riasztórendszernek egyébként az a célja, hogy megelőzze az esetleges komolyabb konfliktus kirobbanását a két ország viszonylatában.
A hivatalos magyar politikai vezetés ugyanakkor nem hallgatta el véleményét a szlovák parlament szerdai, rendkívüli ülése után. Mint ismert, maga Bajnai is megvédte Orbán Viktort, „méltatlannak” nevezve egyes szlovák politikusok kijelentéseit.

Felvidék Ma, SITA, tt.