Csütörtökön és pénteken (2009. június 18-19.) 24 órás olvasómaratont rendezett a kassai magyar ipari, mely mechatronikai és közgazdasági osztályaival jelenleg szakközépiskola néven szerepel a minisztérium statisztikájában, de a közel 140 éves hagyományokban csak az IPARI név marad meg mindig.

Immár a hatodik olvasómaratont szervezte meg Fülöp Éva könyvtáros (öt éve Wass Albert, majd Márai, Rákóczi is szerepelt már a programon). Az idén a 25 éve elhunyt Vécsey Zoltánra emlékeztek háromkötetes A síró város című regényének elolvasásával, hiszen ez a mű (melyet 1931-ben 3 ezer példányban betiltottak, elkoboztak és bezúztak, de néhány tucatot addigra már eladtak, és ezekből maradt fenn kettő a szervezők tulajdonában), a kilencven éve történt eseményekre emlékezik, amikor Kassát elfoglalták a cseh hatóságok…
Egészséges nemzeti önismeretünkhöz ez is hozzátartozik. Jó történelem és irodalomóra minden olvasó számára ! És jó buli, hiszen egész éjszaka is olvastak, közben egészségügyi és pszichológiai előadás, sportverseny, mozinézés, büfé is volt.
Hajrá Ipari!

Felvidék Ma, mml(résztvevő és szemtanú, immár hatodik alkalommal)

Képgaléria tekinthető meg az olvasómaratonról ITT.