A francia elnök és a német kancellár támogatást ígért az Európai Bizottság elnökének újraválasztásához, egyúttal felszólította az ír választókat, hogy mondjanak igent az Európai Unió reformszerződésére. Nicolas Sarkozy és Angela Merkel a két ország vezetőinek szokásos informális találkozóján, Párizsban cserélt eszmét az EU jövőjéről. Mindkettőjük pártja – a francia UMP és a német CDU – magabiztos győzelmet aratott a hét végén rendezett európai parlamenti választásokon.

José Manuel Barrosón kívül más neve nem merült fel komoly jelöltként az Európai Bizottság elnöki posztjára. A magyar álláspont pedig az, hogy a biztonság és a folyamatosság érdekében jó lenne, ha nem támadna szakadék a mostani és az új Európai Bizottság között, ennek pedig legjobb eszköze, ha Barroso elnököt meghosszabbítják – mondta pénteken Párizsban az MTI-nek Balázs Péter külügyminiszter.

Az Európai Szocialisták Pártjának – amelynek tagja az MSZP is – több prominens vezetője is azt hangoztatta a héten, hogy a pártszövetség nem támogatja Barroso újabb mandátumát, de saját jelöltet csak akkor kíván állítani, ha reményt lát arra, hogy egy másik személy egyáltalán esélyes lehet. Ennek kapcsán az MTI kérdésére a külügyminiszter elmondta: “Magyarország álláspontját (Barroso támogatására) már korábban kinyilvánította a folyamatosság érdekében, és valószínűleg meg is marad ezen az állásponton”.

Felvidék Ma, MTI, tt, ddg