2009. június 9-én adták át a Posonium Irodalmi és Művészeti Díjakat Pozsonyban, a Csemadok székházának nagytermében.

A díjat a Madách Egyesület Tanácsa, a Posonium Irodalmi Díj alapítói: Lauer Edith és John Lauer, a Művészeti Díj alapítói: Mátyásfalvi György, valamint a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj kuratóriuma adták át.
A rendezvény Kerecski Katalin szavalatával kezdődött, majd a Tubaróza együttes adott az ünnephez méltó koncertet.
Az egybegyűlteket köszöntötte Dobos László, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy ma ismét sorra kerülhet a díjátadó, hiszen sok író, művész van, aki megérdemli a kitüntetést.
Lauer Edith, a díj védnöke szintén méltatta a felvidéki irodalmi, művészeti élet szereplőit.
A kuratórium nevében Duba Gyula, elnök mondott beszédet.

Az idén hárman kaptak Életműdíjat. Jakab István, sok évtizedes nyelvészeti és nyelvművelő munkásságáért. Tőzsér Árpád, sok évtizedes költői, műfordítói, kritikai és szerkesztői munkásságáért. Zeman László, sok évtizedes nyelvészeti és hungarológiai tevékenységéért.
A Posonium Művészeti Díj életműdíját Jaksics Ferenc kapta, képzőművészeti alkotó tevékenységéért.
A kuratórium különdíját ketten kapták meg, Hunčík Péter, a HatárESET című regényéért és Mizser Attila a „Köz” című verseskötetéért.
Simon Attila, a Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között című kötetéért Elsőkötetes-díjat kapott.
A Szülőföld-díjat Gyüre Lajos Az alsószoknya alkonya (Írók és költők a Kassai Naplóban) című művéért és Ardamica Zorán a Perspektívaváltás a felvidéki magyar irodalomban című kötetért.
A díjakat Lauer Edith, Mátyásfalvi György, Dobos László és Duba Gyula adták át.
A díjátadó végén Lauer Edith megköszönte a részvételt, és sok sikert kívánt az íróknak és művészeknek.

Felvidék Ma


Duba Gyula beszéde közben


Dobos László


Az elnökség


A díjkiosztó közönsége


A díjkiosztó kultúrműsora


A Madách-díj díjazottjai