Híd néven új pártot hoznak létre azok a politikusok, akik a közelmúltban kiléptek a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjából (MKP) vagy annak frakciójából, mert nem értenek egyet a jelenlegi pártvezetéssel – értesült a pozsonyi Markíza televízió. A pártot a szlovák-magyar megbékélés és együttélés egyik gyakran használt jelképéről neveznék el Hídnak, az elnöke Bugár Béla lenne – számolt be a csatorna csütörtöki híradójában.

A tévécsatorna tudni véli, hogy nem csak magyar, hanem szlovák politikusokat is bevonnának az új tömörülésbe, amely – adta hírül a Markíza – a hétvégi európai parlamenti választások után bontana zászlót.

Nem hivatalos információként említi a televízió Iveta Radičová ellenzéki köztársaságielnök-jelölt csatlakozását. Ő a legerősebb ellenzéki párt, a Mikuláš Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió tagja.

Az MKP-ból a közelmúltban lépett ki a párt korábbi parlamenti képviselője és volt agrárminisztere, Simon Zsolt, aki többször is összekülönbözött Csáky Pál jelenlegi pártelnökkel. Néhány héttel ezelőtt a párt három képviselője – köztük Bugár Béla előző MKP-elnök – kilépett az ellenzéki párt parlamenti frakciójából, párttagságukat azonban megtartották.

Az MKP vezetőségével a többi közt külön platform alakításáról folytattak tárgyalásokat, amely platformon keresztül a párton belül eltérő álláspontjuknak akartak hangot adni. Később azonban jelezték, nem látják értelmét a tárgyalások folytatásának.

Felvidék Ma, MTI