Szlovákiában lejárt a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés határideje. A május 31-i adatok alapján a legtöbben a pozsonyi Komenský Egyetemre nyújtották be jelentkezésüket, 18 ezren, az egyetem viszont csak 8600 új hallgatóval számol.

A második legtöbb jelentkező az eperjesi (Prešov) egyetemre adta be a kérvényét, 9521-en. A Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemre 9009-en. Ezeken a helyeken is túljelentkezés van, ugyanis 3000-3500 elsőst vesznek fel.

A magániskolák közül a legnagyobb érdeklődésnek a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi Főiskola örvend, az 1200 helyre 4867-en pályáznak. A rendőrakadémia is vonzó, a 2000 jelentkező közül azonban csak 140-et vesznek fel. A Szlovák Egészségügyi Egyetem 1220 jelentkezője kétszeres túljelentkezést jelent.

Ezek az adatok nem véglegesek, ugyanis a legtöbb felsőoktatási intézménybe júniusban is lehetett jelentkezni, és több helyen tartanak augusztusi, második fordulót is. A komáromi magyar Selye János Egyetemre május végéig 460-an jelentkeztek, ám 940 hallgató számára van hely. A máriatölgyesi (Dubnica) technológiai főiskola 1700 szabad helyére eddig csak 1483-an jelentkeztek. A szakolcai (Skalica) főiskolán is kevesebb a jelentkező, mint ahányat felvehetnek.

ÚIPŠ (Ústav informácií a prognóz školstva), Felvidék Ma