A Pro Futuro polgári társulás és a Füleki Gimnázium szervezésében valósult meg ez év júliusában az a nemzetközi sátor – vándor tábor, mely évről- évre más-más helyszínen hozza össze a Kárpát-medencei középiskolásokat egy hétig tartó táborozásra.
Molnár László, a Pro Futuro polgári társulás elnöke elmondta, ez a jellegű tábor 2001 óta működik, s az idén Fülek lett a helyszíne. A „Kultúrák közötti kommunikáció a Kárpát-medencében” elnevezésű tábori programra több országból érkeztek diákok kísérőtanáraikkal együtt. Itt barátkozhattak össze a budaőrsi, sepsiszentgyörgyi, lendvai, szabadkai, beregszászi, miskolci és hajdúnánási fiatalok. Elszállásolásuk a füleki Magyar Közösségi Házban, ill. annak udvarán sátrakban, valamint a Nógrádi Információs Központban volt megoldva.
A résztvevők hamar összekovácsolódtak, jól érezték magukat, közös programokban vettek részt a más-más országból érkező, de egy nyelvet beszélő fiatalok.
Egynapos kirándulásra Bajmócra utaztak, majd jót fürödtek Csízfürdőn. Ipolytarnócon megtekintették az őslényparkot, a tanösvényt, esténként pedig ismeretterjesztő előadásokat hallgattak, kézműves foglalkozásokban vettek részt, megismerkedtek a füleki Apropó diákszínpad tagjaival.
A tábor megvalósítására támogatást kaptak a Besztercebányai Megyei Önkormányzattól, ill. sokat segítettek a helyi magánvállalkozók is, mondta el Molnár László.

Felvidék Ma EM