Szili Katalin példátlannak tartja, amit Szlovákia tett a nyelvtörvény ügyében, az Országgyűlés elnöke kedden, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, hogy a törvény ellen erőteljesen fel kell lépni. “Európának is megvan az a lehetősége, hogy figyelmeztesse Szlovákiát, és tegyen lépéseket az irányba, hogy ezt a törvényt változtassák meg” – mondta a házelnöki posztról való lemondását a hétvégén bejelentő politikus.

Szili Katalin, hangot adott azon véleményének, hogy ha EU-csatlakozása idején fogad el valamelyik állam egy ilyen jogszabályt, ez “azt a kérdést is felvetné, hogy akkor az unióba kerülhet-e”.Szlovák partnerétől a nyelvtörvény kapcsán azt kérte, hogy azt “akadályozza meg”. A pozsonyi parlament elnöke, Pavol Paška azt írta válaszlevelében, hogy a házelnök számára “rosszul értelmezték ezt a törvényt”, amelyet a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is támogat – idézte a pozsonyi parlament elnökét Szili Katalin. Ez “tételesen szerintem nem áll” – reagált a televíziós interjúban az Országgyűlés elnöke.

A múlt héten elfogadott, szeptember 1-jén hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.
MTI