Az elvi lehetősége ugyan továbbra is fennáll, hogy a magyar és szlovák fél megegyezik a Tokaji név közös használatáról, de valószínűbb, hogy két külön termékleírás készül, Magyarország pedig bíróságon támadja meg a Tokajské, Tokajska és Tokajsky nevek használatát, közli a nol.hu. A borvidék szerint két különböző termékre nem használható ugyanaz a név, mert az zavart kelt a piacon. Márpedig az említett márkanevek szlovákul ugyanazt jelentik, amit Magyarországon a tokaji.
Tokajban a múlt hét második felében – ezúttal az Európai Unió illetékes szakbizottságának képviselőjének jelenlétében – sokadszor ültek tárgyalóasztalhoz a tokaji borvidék egységesítése ügyében tárgyaló magyar és szlovák szakemberek. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint a mostani megbeszélés után immár mindenki előtt világossá vált, hogy a megegyezés kerékkötői nem a magyar gazdák.

A szlovák fél állításával ellentétben ugyanis nemcsak a határon túli terület lehatárolása akadályozza az egységes borvidék megszületését, hanem az, hogy északi szomszédunk gyakorlatilag egyetlen pontot sem teljesített abból a megállapodásból, amely 2004-ben a két akkori agrárminiszter, a magyar Németh Imre és a szlovákiai Simon Zsolt között született. Vagyis Szlovákiában nem történt meg a jogszabályi harmonizáció, nem alakították ki a magyar hegyközségi rendszernek megfelelő szakmai szervezetet, a közös ellenőrzést, és az akkor megállapított 565,2 hektár helyett 906 hektárban akarják meghatározni a szlovák tokaji borvidék területét. A borok termékleírását idén augusztus elsejétől 2011. december 31-éig adhatják le a borvidékek az uniónak, addig kell tető alá hozni az egyezséget a szlovákokkal. Marcinkó azonban úgy véli: az álláspontok a legutóbbi tárgyaláson is olyan messze álltak egymástól, hogy gyakorlatilag semmi esély a megállapodásra.

Más forrásból úgy tudjuk, hogy a tárgyaláson elhangzott: amennyiben két különböző termékleírás készül, akkor egyedül Magyarországon és egy esetleges bírósági eljárás elhúzódásán múlik: a szlovák fél meddig használhatja a Tokajské, Tokajsky vagy a Tokajska neveket. A hazai szakemberek szerint ha arra kerül a sor, Magyarország lényegesen jobb esélyekkel indulna egy névhasználatról szóló perben, olvasható a nol.hu portálon.

nol.hu, Felvidék Ma