Ján Mikolaj oktatási miniszter arra szólította fel a felsőoktatási intézményeket, hogy az idei évben további ötezerrel növeljék a nappali tagozatos hallgatók számát. A minisztérium ezt azzal indokolja, hogy a frissen érettségizettek elhelyezkedési esélyei a jelenlegi válságos időszakban meglehetősen rosszak, viszont a főiskolai vagy pedig az egyetemi tanulmányok mindenképpen növelik a fiatalok esélyeit a munkaerőpiacon. Az ellenzék szerint egyszerűen a probléma elodázásáról van szó, mivel elsősorban a kevésbé tehetséges egyéneket érinti, akiknek minden bizonnyal probléma lesz a velük szemben támasztott követelmények teljesítése. Azok viszont, akiknek csupán néhány ponton múlott, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba vagy pedig helyhiányra hivatkozva nem kerültek be, minden bizonnyal örülnek a miniszteri tervnek. Az egyetemek és főiskolák ugyanis a minisztérium elképzelései szerint elsősorban azokat vennék fel utólag, akik megcsinálták ugyan a felvételit, de helyhiányra hivatkozva mégsem kerültek be az általuk választott intézménybe. František Gahér, a Comenius Egyetem rektora szerint ezek az egyének két héten belül írásban kapnak értesítést arról, hogy mégis felvételt nyertek.

Dana Španková, az oktatási tárca szóvivője állítja, hogy a minisztérium pluszpénzeket különít majd el a saját költségvetéséből a megnövekedett hallgatói létszámmal összefüggésben, de a pontos összeg csak akkor lesz ismert, miután kiderült, hogy pontosan hova és mely szakokra nyertek utólag felvételt a diákok.

Felvidék Ma, HN, tt

Kapcsolódó cikkek:
A legtöbb felvételiző valamelyik bölcsészkarra adta be jelentkezését
Mától ismertek a magyarországi főiskolai ponthatárok