A magyar államfő látogatásának tilalma jelentősen megterheli a törékeny magyar-szlovák kapcsolatokat – írja a Global Insight. A neves washingtoni kutatóintézet “Hullámzó kapcsolatok” alcím alatt kifejtette, hogy Révkomárom már korábban, 2008 novemberében színhelye volt egy másik magyar-szlovák kormánykezdeményezésnek – ezúttal a kétoldalú kapcsolatok fellendítésének. A cikket a Világgazdaság közli. Ugyanakkor Révkomárom polgármestere, Bastrnák Tibor elismerte, hogy a Szent István szobrot részben a magyar kormány finanszírozta, és irodája nem hívott meg szlovák politikust a szobor avatására.
Ahogy a múlt pénteki események megmutatták – írja a továbbiakban a Global Insight -, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok jelenleg inkább hullámvölgyben, mint hullámhegyen vannak. A szlovákiai magyarok képviselői gyakran nehezményezik, hogy kényszerrel akarják őket asszimilálni a szlovák kultúrába – állapítja meg a kutatóintézet, amely ezzel kapcsolatban utalt a szlovák nyelvtörvényre. Továbbá a hatalmon lévő kisebb Szlovák Nacionalista Párt magyarellenes megjegyzései felbosszantottak sok magyar képviselőt, akik “magyarellenesnek” tartják a szlovák kormányt, és emlékeztetnek a szavazatszerzés érdekében a magyarokról tett rágalmazó megjegyzésekre a márciusban tartott szlovák elnökválasztás előtt – írja a Global Insight.

Másfelől viszont a szlovák politikusok mint potenciálisan destabilizáló tényezőt szidalmazzák a magyar kormány arra irányuló erőfeszítéseit, hogy szorosabb kapcsolatokat kovácsoljon a szomszédos országokban élő magyarokkal. A washingtoni kutatóintézet ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a magyar kormány 2004-ben beindította a Kárpát-medencei fórumot, amely eszközül szolgál arra, hogy összehozza a magyar származású politikusokat az egész árpát-medencei régióból (beleértve a Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Romániát, Szerbiát, Montenegrót, Szlovákiát és Ukrajnát.).

Révkomáromot úgy is ismerik, mint “Kis Magyarország”, mivel a lakosságának kétharmada magyar származású, és sokan hajtanak át a határon Magyarországra szórakozás céljából. Továbbá sok, Magyarországon élő szlovák érzi magát elutasítottnak a magyar kormány részéről, mint ahogy a Szlovákiában élő magyarok ugyanezt érzik a szlovák kormány részéről.

Figyelemmel arra, hogy 2010-ben mind Magyarországon, mind Szlovákiában parlamenti választásokat tartanak, a diplomáciai kapcsolatok óhatatlanul tovább romlanak. Szlovákia hatalmon lévő kormánypártja, a Smer számára a feladat vitathatóan könnyebb, ám a hatalmon lévő magyar kisebbségi kormány az utolsó lábán áll, s kipenderítheti a konzervatív Fidesz – véli a kutatóintézet. Ebben az összefüggésben Szlovákia és Magyarország diplomáciai kapcsolatai jelentősen lehűlőben vannak, ennek a megszűnésére a közeljövőben nincs kilátás, függetlenül bármilyen közvetítésre, amelyre a két fél között befolyásos nemzetközi szervezetek vállalkozhatnak – összegez a washingtoni Global Insight.
VG, Bányai Gyula, Felvidék Ma