Sajtótájékoztatóval zárta második kongresszusát az új szlovákiai párt, a Bugár Béla vezette Most-Híd Komáromban, a Tiszti Pavilonban, nyolcvan küldött és mintegy húsz vendég részvételével.

 

A kongresszuson megnyitó beszédet mondott Komárom város polgármestere, Bastrnák Tibor. Felszólalt Rudolf Chmel is, aki beszédében kitért arra, hogy alig két hónap alatt az új párt kialakította regionális szervezeteit, de szükség van arra, hogy a szlovákok képviseletének aránya nőjön. Jelenleg a tagok, szimpatizánsok mintegy húsz százaléka szlovák. A szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a lakosság békére, nyugalomra vágyik.

A kongresszus elfogadta a párt programját.
A Tiszti Pavilon udvarán tartott sajtótájékoztatón Bugár Béla mögött felsorakoztak a párt alelnökei és a hat kerületi elnöke is, azonban egyedül Bugár Béla szólt az újságírókhoz. Elmondta, hogy a párt megalakulása óta eltelt két hónapban hat kerületben és a járások mintegy egyötödében “kreáltak” kerületi és járási elnököket, kezdték el építeni a pártstruktúrát. A Trencsényi kerület van még hátra, ott a jövő héten intenzíven kezdenek a pártépítésbe.
Hangsúlyozta, hogy a Most-Híd nem másik magyar párt Szlovákiában, hanem mindenki pártja, aki békés együttélést akar. Ezért például nem csak a dél-szlovákiai infrastruktúra építését szorgalmazzák, hanem céljuk az egész országban az infrastruktúra bővülése.
A kongresszus elfogadta a párt programját, 23 pontban összefoglalva. A hangsúlyt a gazdasági kérdésekre helyezik.

A kisebbségek tekintetében elsősorban a nyelvhasználat, a kultúra, művelődés és oktatásügyben vannak olyan kérdések, ahol nem dönthet a többség, hanem konszenzussal kell, tárgyalások útján eredményt elérni. Minden más probléma, például a rossz gazdasági helyzet, közös probléma a régiókban élő valamennyi lakos számára. Ezért újságírói kérdésre válaszolva, autonómia helyett a kisebbségek helyzetének rendezése érdekében a tárgyalásokat ajánlja.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát érintő kérdésre elmondta, az a cél, hogy a Magyar Országgyűlés is belássa, módosítani kell a KMKF-re vonatkozó határozatot, mert akkor az SNS-szerű pártoknak nem kapnak teret a támadásra. Arra a kérdésre, hogy részt vesznek-e a KMKF munkájában, amennyiben a nem változik a magyar parlamenti határozat, Bugár kitérő választ adott, és újra azt helyezte kilátásba, hogy a párt egy-egy képviselője kész arra, hogy tolmácsolja ezt a véleményt a KMKF vezetői felé.
A megyei önkormányzati választások jelentőségét is hangsúlyozta Bugár Béla, a koalíciókról most folynak a tárgyalások, a Pozsonyi kerületben már megszületett az egyezség a megyei elnök jelölt támogatásáról. Valamennyi kerületet fontosnak tartja. A Most-Híd kerületi elnökei megkeresték az MKP kerületi elnökeit, van ahonnét elutasító válasz érkezett az együttműködési ajánlatra, van ahonnét még nincs válasz. Úgy fogalmazott, a Most-Híd el tudja képzelni az együttműködést az MKP-val, de Csáky Pál nyilatkozatából úgy látják, az MKP nem.

Bugár Béla kifejtette azt is, hogy a szlovák-magyar viszonyról a párt külpolitikai programjában szó van, de hasonlóan fontos a V4-ek valamennyi országával, például Lengyelországgal a jó kapcsolat. Szlovákián belül kell a magyar kisebbség és a szlovák többség viszonyán változtatni. Két ország kormányai közti közvetítést, Híd-szerep vállalását is el tudja képzelni. A Bajnai-Fico találkozón szeptember 10-én mindkét kormányfő teret kapott arra, hogy el kezdje a problémák felszámolását, kérdés, hogy valódi megoldásokat akarnak, vagy megelégednek azzal, hogy ezzel a témakörrel eltereljék a figyelmet a súlyos gazdasági válságról.
Felvidék Ma, pog