Nagy volt a rendőri készültség a budapesti szlovák nagykövetség épülete környékén kedd délután. A tüntetés néhány perccel fél három után kezdődött és öt órakor ért véget, akkor a tömeg békésen elvonult. A tüntetésre beléptetőkapukon át lehetett bejutni, az érkezőket biztonsági őrök fogadták, oldalt rohamrendőrök várakoztak. Tudósítónk szerint a környéken legalább egy tucat rendőrségi kisbusz és ugyanennyi rendőrautó állt. Fél három előtt nem sokkal még kevesebb mint száz tüntető volt a helyszínen, de végül körülbelül nyolcszáz ember gyűlt össze.

A nagykövetség előtt színpadot állítottak fel, ott szónokok váltották egymást. Felolvasták Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnökének köszöntőjét, valamint részleteket a nyelvtörvényből és egy petíciót. A petíciót később a civil szervezet két képviselője átnyújtotta a szlovák nagykövetnek, aki kijött az épületből átvenni azt. A szlovák nagykövet láttán a tömeg fütyülni kezdett, de a szónok csitította az embereket.

A nagykövet bentről figyelt

A két szervező bement az épületbe tárgyalni a nagykövettel, és utóbb egyikük, Varga István elmondta a tüntetőknek, miről beszéltek. Varga szerint a nagykövet bentről végig figyelte az eseményeket, és tolmácsolták neki az elhangzó beszédeket. A nagykövet Varga szerint azt mondta: a legfőbb problémának azt látja, hogy szerinte a sajtó hamis képet sugall a nyelvtörvényről. A nagykövet azt kérte, várjanak a törvény megítélésével, és egy év múlva találkozzanak újra. Varga visszafogottan beszélt a nagykövetről, hangnemével a tömeg elégedetlen volt, fújoltak, miközben beszélt.

A tüntetésre többen érkeztek vidéki városokból is. “Az államhatár nem nemzethatár”; “Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt”; “Nyelvkitépők” – ilyen transzparenseket lehetett látni a tömegben. “Aki magyar, hadd beszéljen magyarul” – mondta egy idős asszony az [origo] munkatársának, egy másik nő pedig dühösen kifakadt, amiért szerinte az Európai Unió nem foglalkozik a szlovákiai kisebbségeket sújtó nyelvtörvénnyel. Egy tüntető férfi azt mondta tudósítónknak, hogy szerinte be kellene menni a nagykövetségre, és “kidobálni” onnan a bent tartózkodókat.

A tüntetésen megjelentek a Váralja Szövetség nevű civil szervezet tagjai is, akik internetes petíciót indítottak a nyelvtörvény hatályon kívül helyezéséért, és állításuk szerint már 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Azt tervezik, hogy az aláírásokat az Európai Unió képviseletének adják majd át. A rendezvényen három órakor harangozni kezdtek, a szervezők szerint a világ több városában szólaltattak meg ekkor harangokat magyar szervezetek képviselői a nyelvtörvény elleni tiltakozásul.

origo, Felvidék Ma