A tömegközlekedés napjaink egyik meghatározó tényezője, mivel egyre inkább gyorsuló motorizáció olyan kihívások elé állítja a tömegközlekedési vállalatokat , amelynek napi szinten szükséges, hogy megfeleljenek. A mai napon, ezért tömegközlekedési vállalatok konferenciát tartanak Pozsonyban.

A tömegközlekedés napjaink egyik meghatározó tényezője, mivel egyre inkább gyorsuló motorizáció olyan kihívások elé állítja a vállalatokat , amelynek napi szinten szükséges, hogy megfeleljenek. Ennek oka, hogy szakembereik egyre gyakrabban találkoznak és értekeznek, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani utasaiknak. A mai napon, ezért tömegközlekedési vállalatok konferenciát tartanak Pozsonyban.
A legtöbb szakértő szerint a növekedő gépjárművek következtében egyre fontosabbá válik a tömegközlekedés, mivel nemcsak a levegő szennyezettségét lehet csökkenteni, de a menetidőt is le lehet rövidíteni. Mivel a közlekedési vonalak közigazgatási területeken, határokon nyúlnak át, ezért több ország közlekedési vállalata tárgyalások mellett, évente több konferenciát is rendez, hogy ezáltal a közösen tervezett technikai fejlesztések terén nagyobb sikert érjenek el., ezáltal is növelve az utasaik elégedettségét. A mai és holnapi napon (szeptember 10-11.) Pozsonyban a Bonbón hotelben tartanak egy konferenciát, ahol több közlekedési szakember tart előadást különböző közlekedési ágazatok fejlesztéséről.
Dr. Denke Zsolt, a Budapesti Közlekedés-Szervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a konferencia kapcsán egy új ötlettel állt elő, aki felveti a Budapesten keresztül vezethető Pozsony-Kassa vasúti összeköttetés megvalósításának lehetőségét. A szakember szerint ennek legfőbb oka az, hogy napjainkban Magyarországon fejlettebb vasúthálózat van, így ezáltal csökkenthető a menetidő. Zsolna-Poprádon keresztül 5 órás menetidővel közlekednek a vonatok, amelynek alternatívája Magyarországon át versenyképes menetidővel biztosítható lenne. Dr. Denke Zsolt a magyarországi vonalakra való közlekedés átcsoportosítást a menetidők rövidülésével indokolja.Továbbá a szakember a Budapesti Közlekedési Szövetség területének Szlovákia felé való bővítését is javasolja, ezért útfejlesztési terveket javasol Érsekújvári járás és Komárom-Esztergom megye között. Ezenkívül pozsonyi helyi buszvonal Rajkáig vezetésének tervére is felhívja a figyelmet. Dr. Lenke Zsolt az új rendszer mellett olyan fontos szempontokra is felhívja a figyelmet, mint a megállóhelyek vagy a tarifarendszer megfelelő kialakítása.
Az Európai Uniós csatlakozást követően még fontosabbá vált a határokon átnyúló regionális közlekedés biztosítása, amely Magyarország és Szlovákia esetén különösen fontos, hiszen a Trianon után is a korábbi vasútvonalak és utak biztosították, biztosítják a közlekedést. A jövőben valószínűleg minél szorosabb együttműködés fog kialakulni a közlekedési társaságok között, hiszen ha két ország közösen fejleszt, akkor a fejlesztési költségeiket is alacsonyan tudják tartani, és így az utasok alacsonyabb költségekre és gyorsabb menetidőre számíthatnak.

Felvidék Ma, VZS