Szombaton valódi futballcsemegére kerül sor Pozsonyban és Budapesten is. Míg a szlovák válogatott a szomszédos cseh nemzeti tizenegyet fogadja, addig Budapesten a magyar nemzeti tizenegy Svédország legjobbjaival küzd majd a 2010-es világbajnokságra való kijutásért. Ha a svéd válogatott elleni statisztikát nézzük, magyar szempontból pozitív, mert 41 mérkőzésből 17 győzelem, 10 döntetlen és 14 vereség a mérleg. Ha azonban a tétmeccseket vesszük figyelembe, már nem ilyen rózsás a helyzet. Svédország a nyolcadik volt a nemzetek sorában, amelyek válogatottjával megmérkőztek a magyarok (Anglia, Ausztria, Csehország, Franciaország, Németország, Olaszország és Svájc után), és 1912. június 20-án Göteborgban 2:2-es döntetlen született.
A legnagyobb különbségű magyar győzelem a helsinki olimpiához kötődik: 6:0 (1952. 07. 28.). A később ötkarikás bajnoki címig jutó magyar együttes még nem az Aranycsapat volt – a jobb szélen Hidegkuti Nándor játszott és Palotás Péter volt a középcsatár. Működött a gépezet, mert mindketten szereztek gólt. Pedig 1948-ban a svédek voltak az olimpiai bajnokok, de a helsinki elődöntőben elgázoltuk őket. A háromkoronások a legnagyobb sikerüket 1943. 11. 07-én érték el, Budapesten nyertek 7:2-re. A félidei 2:2 után a második játékrészben összeomlottunk.

A 17 győzelem, 10 döntetlen, 14 vereség pozitív mérleget mutat, de a tétmeccsek már erősen árnyalják a képet: 2 siker mellett 3 iksz és 6 fiaskó magyar szempontból. Az ’52-es olimpiai diadalunk mellett egy győzelem árválkodik, Halmai Gábor góljával Budapesten lett 1–0 a javunkra (1995. 04. 26.). A tendencia 1994 óta negatív, az elmúlt 15 évben csak ezt a meccset nyertük meg, ezenkívül csupán egy 1–1-es döntetlenre futotta (2002. 10. 12.).

ERWIN KOEMAN 23 TAGÚ KERETE A VB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Racing Genk)
Védők: Bodnár László (DVSC-TEVA), Fehér Csaba (NAC Breda), Juhász Roland (Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth), Gyepes Gábor (Cardiff City), Bodor Boldizsár (Roda JC), Gaál Miklós (Amkar Perm)
Középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna),
Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers)

Támadók: Torghelle Sándor (Augsburg), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Ipswich Town)

A magyar válogatott négy hellyel hátrább került augusztusi pozíciójához képest, így jelenleg a 47. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség legfrissebb világranglistáján. Az elmúlt hónapban csapatunk felkészülési mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett Romániától, ennek következtében a szeptemberi FIFA-rangsorban is rontott helyezésén.

A világranglista élcsoportja nem változott, továbbra is a brazilok állnak az élen, megelőzve a spanyol és a holland válogatottat. Szombati vb-selejtezőbeli ellenfelünk, Svédország továbbra is a 41., míg a jövő heti rivális, s szerdai vendégünk, Portugália helyezése sem változott, a gárda a 17. helyen áll. A csoportot vezető dánok egy hellyel hátrább kerültek, s a 16., az albánok egyet előrelépve a 93., a máltaiak pedig hat helyezést javítva a 140. pozíciót foglalják el.

A magyar válogatott négy hellyel hátrább került augusztusi pozíciójához képest, így jelenleg a 47. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség legfrissebb világranglistáján. Az elmúlt hónapban csapatunk felkészülési mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett Romániától, ennek következtében a szeptemberi FIFA-rangsorban is rontott helyezésén.

1. csoport

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 Dánia 6 5 1 0 13-2 16
2 Magyarország 6 4 1 1 8-2 13
3 Portugália 6 2 3 1 8-4 9
4 Svédország 6 2 3 1 6-2 9
5 Albánia 8 1 3 4 4-8 6
6 Málta 8 0 1 7 0-21 1

Szlovákia – Csehország

Szombaton 20:30 órától kerül sor a Téglamezei stadionban a két szomszédos ország VB-selejtező mérkőzésére. Csupán 22 000 férőhely várja majd a szurkolókat, hiszen rizikós mérkőzéssé nyilvánították az összecsapást. Elsősorban a stadion rossz állapota miatt volt rá szükség. Megjegyezzük, hogy Budapesten 45 000 főre bővítették a Puskás Ferenc stadiont.
Már 17:30 órától kinyitja kapuit a pozsonyi stadion és a mérkőzés előtt fél órával bezárja. Az egyes szektorokba csak külön ellenőrzéssel lehat majd bejutni, amelyet afélidőben is elvégeznek majd. Üveges üdítőt, pirotechnikai eszközöket, de még esernyőt sem vihetnek be magukkal a szurkolók. Alkoholtilalom lesz a stadion környékén és a szomszédos utcákban.

3. csoport

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Szlovákia 6 5 0 1 17-6 15
Észak-Írország 7 4 1 2 12-6 13
Szlovénia 7 3 2 2 10-4 11
Lengyelország 6 3 1 2 18-7 10
Csehország 5 1 2 2 3-4 5
San Marino 7 0 0 7 1-34 0

2010-ben június 11. és július 11. között Afrikán a futballvilág szeme: a labdarúgó világbajnokságok során először rendezik a legnagyobb seregszemlét a fekete kontinensen. Dél-Afrika 2004. május 14-én nyerte el a rendezés jogát. A mérkőzéseket Johannesburgban, Pretoriában, Bloemfonteinben, Port Elizabethben, Fokvárosban, Durbanben, Nelspruitben, illetve Polokwanéban rendezik. A nyitómérkőzés, illetve a döntő egyaránt Johannesburgban lesz. A 31 helyért 204 ország verseng – ennyi csapat még sohasem próbált meg kijutni a világbajnokságra. A

Felvidék Ma, NS