A Magyar-Szlovák Határmenti Együttműködési Program nyertes pályázatai szerződéseinek ünnepélyes keretek közötti aláírására került sor október 28-án a Kassai Állami Színház épületében.

A magyar-szlovák határmenti régiók és közösségek társadalmi és gazdasági kapcsolatainak erősítésére, valamint a határon átnyúló együttműködés fejlesztésére több mint 195 millió Euro áll rendelkezésre a két ország pályázói részére 2007-2013 között.
A Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program első pályázati felhívása során 106 pályázatot és 17 projekt koncepciót támogatott a Közös Monitoring Bizottság. Minden projekt magyar és szlovák partnerek bevonásával, szoros együttműködésben valósul meg.
Október 28-án a Kassai Állami Színház épületében ünnepélyes keretek közt 18 nyertes pályázat esetében megszületett a szerződés, a vezető partner szervezetek képviselői Zicherman-Mikulás Brigittával, a program Irányító Hatóságának vezetőjével közösen ellenjegyezték a szerződéseket.
A nyertes pályázók közt van például a dunaszerdahelyi Ister regionáális fejlesztési ügynökség, amelyet Boros Andrea képviselt. A Szövetség a Közös Célokért a budapesti székhelyű Puskás Tivadar Közalapítvánnyal közösen tájékoztató hálózat építésére és működtetésre kapott támogatást, a szerződést Pogány Erzsébet igazgató írta alá az NFÜ képviselőjével.
Bób János, Szímő polgármestere a falu nagy szülőttje, Jedlik Ányos emlékének ápolását célzó pályázattal lett sikeres. Jelen lehetett az aláírási ceremónián. Jávorka Flórián, Für polgármestere, aki a magyarországi partnerével közös rendezvények szervezésére, Kopasz József, Nagytárkány polgármestere pedig a Tárkány-települések közti kapcsolatok építésére irányuló programot fog megvalósítani a szerződés értelmében. Az alíárók közt volt Knapík František, Kassa polgármestere, aki Miskolc városával közös turisztikai programra, František Šándor, a kassai dóm kanonokja pedig a Szent Erzsébet Dóm és a sárospataki katolikus plébánia közös programjára, “a gótikus utak gyöngyszemeinek” felfedezésére pályázott sikeresen.
Az abaúji települések közötti együttműködést szolgálja az a pályázat, amelyet Boldogkőváralja polgármestere, Zavodny Ferenc írt aká, s amelyben többek közt a felvidéki Debrőd önkormányzata is részt vesz, Papp Adrianna polgármester irányítása mellett.
Támogatási szerződést írt alá Halasi József, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a „Színházi előadások létrehozása és cseréje Kassa és Miskolc városában” programra, melynek keretében a 2009-2010-es évadban, a miskolci teátrum és a Kassai Állami Színház közösen hoz létre egy színházi produkciót. Az új előadás létrehozása mellett természetesen már elkészült darabokat is cserél majd egymás között a miskolci és a kassai teátrum: összesen 24 alkalommal láthat ilyen előadásokat a két város közönsége.
Közel 68 millió Ft uniós pénzből valósulhat meg a két ország közös turisztikai termékfejlesztése és promóciója. A projekt a turisztikai aktivitások fejlesztését, a természeti, történelmi, kulturális örökség védelmét, a térség foglalkoztatottságának növelését valamint az együttműködés és információ áramlás hatékonyabbá tételét célozza meg a határ két oldalán található turisztikai szervezetek bevonásával.
A „Kerékpárutak határok nélkül” elnevezésű projekt keretében 250 km határon átnyúló bicikliút építését tervezik 200 millió Ft támogatással, ezáltal növelve a határ menti térség elérhetőségét és elősegítve a kommunikációt a szlovák-magyar határ menti megyékben.
A közös oktatási program megvalósítására és a tanulási folyamatok tapasztalatainak cseréjére is sor kerül két kiemelkedő oktatási intézmény között (Losonci Szakközépiskola és a salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium). A projekt célja, hogy elősegítsék a diákok sikeres elhelyezkedését az érettségit követően. A diák csereprogramon keresztül a diákok a partneriskolák életét ismerhetik meg. Támogatást kap Selmecbánya is egy Sopronnal közös, a bányászmúltat felelevíntő programra. Budai Erzsébet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat turisztikai intézményének igazgatója a kassai megyei önkormányzattal közös kulturális együttműködést szolgáló szerződést írhatott alá.

Az ünnepséget megtisztelte Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere, és Filipko József Kassa város önkormányzati képviselője, az MKP városi szervezetének elnöke. A budapesti Iorányító Hatóság számos tisztségviselője jelen volt, éppen ezért érthetetlen, hogy a szlovákiai felelős intézmény, az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium miért nem képviseltette magát.

Felvidék Ma, pog

Foto: Balassa Zoltán

Képgaléria tekinthető meg a rendezvényről


Az ünnepélyes aktusa Kassai Állami Színház színpadán


Zicherman-Mikulás Brigitta és Pogány Erzsébet aláírják a  támogatási szerződést