Szeptember 30-án nyílt meg az egykori kassai vármegyeházán, mely ma a Kelet-szlovákiai Képtár székhelye, a neves kassai szobrász tárlata, Máthé János – A jóság keresője & Tisztelet Máthé Jánosnak (Ján Mathé – Hľadač dobra & Pocty pre Jána Mathého) címmel.

Máthé János Kassán született 1922. június 14-én, majd 1945-50 között a prágai Képzőművészeti Akadémián (Akademie výtvarných umění) tanult Otakar Španiel professzor keze alatt. Mivel világéletében hívő ember volt, emiatt majdnem meghurcolták, de időben sikerül szülővárosába visszatérnie és ott gyökeret vernie, hiszen számos szobra a köztereket díszíti annak ellenére, hogy posztkubista nonfiguratív módon fejezte ki az életet, fájdalmat, magányt és egyéb lelki tartalmakat, melyek a keresztyénséghez kötődnek. Például Kisdy Benedek kassai püspökről készült szobrát csak a rendszerváltás után lehetett kiállítani. Az 1960-as évek végén komoly autóbalesetet szenvedett, s ez majdnem pontot tett művészi pályájára, ám végül is ez csak egy hosszúra nyúlt szünet lett.
Richard Gregor, a kiállítás kurátora szerint, azért volt szükség ezt a kiállítást megrendezni, mely az idős mester művei mellett a szlovákiai szobrászat kiválóságait is felvonultatja tiszteletadásképpen, mert szükséges a kassai művész életművét értelmezni és újraértelmezni. A másik ok, hogy Máthé Jánosról egy monográfia fog megjelenni a közeljövőben.
A kiállításon portrék és gipszmodellek, absztrakt és nonfiguratív alkotások is helyet kaptak azokkal a művekkel együtt, melyekkel művésztársai tisztelegnek előtte. Ezek közül sokat sohasem állítottak ki. A kiállítás, mely december 6-ig tekinthető meg naponta – hétfő kivételével -, száz művet mutat be.
Megkérdeztem a mestert, a kiállítás megnyitása után, milyen gondolatok kavarognak a fejében. Elmondta, annak örül, hogy műveit nemsokára Budapesten is kiállítják. Az embernek a jót és a szeretetet kell nyújtania. Mivel mindig hívő ember volt, az Isten-hit volt számára a legfontosabb!
A művészek névsora, az ő tiszteletére állították ki munkáikat a következő: Bartusz György, Jozef Jankovič, Rudolf Sikora, Anton Čierny, Dušan Zahoranský, Stano Masár, Mikuláš Podprocký és Marián Grolmus.

Felvidék Ma, Balassa Zoltán


Máthé János


Vlasta Prachatická szobrász portréja (1951,43 cm)


Ülő nő 2 (patinázott gipsz, 1964, 36 cm)