Kétnapos látogatásra Szlovákiába utazik csütörtökön Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára – közölte a tárca szóvivője az MTI-vel szerdán. Szabó Vilmos tárgyal külügyminisztériumi partnerével, találkozik a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökével és megbeszélést folytat a szlovákiai magyar pártok vezetőivel, illetve több szlovákiai magyar polgármesterrel

– olvasható Mátrai Zsuzsanna közleményében. A szóvivő emlékeztet, hogy a mostani konzultációk illeszkednek abba a Szlovákiával folytatott intenzív párbeszédbe, melynek része volt a szeptember 10-i miniszterelnöki találkozó Szécsényben és a két ország külügyminisztereinek megbeszélése november 3-án Besztercebányán.

Ez a párbeszéd az együttműködés bővítése mellett a két ország közötti vitás – a szlovákiai magyar kisebbséget is érintő – kérdések rendezését is szolgálja – teszi hozzá a külügyi szóvivő. A két szomszédos uniós tagállam kapcsolatait több vitás kérdés terhelte a közelmúltban, amelyek nemzetközi fórumok elé is kerültek: ezek közé tartozott a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása és Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-i szlovákiai belépésének megtagadása.

mno, mti