Fertőzésveszély fenyeget bennünket. Újabb és újabb hírek hallhatóak, olvashatóak járványról, megfertőződött és beteg emberekről, tanintézmények influenzajárvány miatti bezárásáról, s a kór következtében elhunyt emberekről.
A hírek lassan rémhírekké válnak. Elbizonytalanítanak bennünket, hogy beoltassuk-e magunkat vagy sem. Tippeket kapunk, hogy mi jó és hasznos az oltás helyett, de ezzel nem könnyítik meg döntésünket. Felhívások jelennek meg, hogy aki csak teheti, kerülje az emberekkel való érintkezést, maradjon távol a nagyobb rendezvényektől, s ha módjában áll, mellőzze a tömegközlekedést is. Mindezt saját és családtagjai egészségének érdekében tegye, ill. helyesebben: ne tegye.
Karácsony ünnepe közeleg. A legtöbben a napokban indulnak a megfelelő ajándék kiválasztása reményében vásárolni, s az ünnepi konyhára való nagybevásárlás is várat még magára. Így nem kerülhetjük el az emberekkel, a tömeggel való érintkezést! Vitaminokkal erősíthetjük szervezetünket, de mások köhögése, tüsszentése előtt védtelenek vagyunk, ha ők elővigyázatlanok. Mit tegyünk hát? Maradjunk otthon? Rögtön hevesen tiltakozunk is a gondolat ellen: nem lehet, mert ki vásárol be akkor helyettünk!? És elindulunk, vállaljuk a kockázatot: hátha nem betegszem meg!
Karácsony ünnepe közeleg. Ünneplésünkhöz hozzátartozik a templom csendje, az áhítatos légkör, a Krisztus-közelség utáni vágyódás. Nem telhet el istentisztelet nélkül számunkra az ünnep! Hiszen mitől is lenne akkor más a karácsony, mint bármelyik nap? Hiányérzetünk lenne, mert megkeresztelt, keresztyén emberek vagyunk, belső indíttatásunk, hogy családostól templomba menjünk, mert tudjuk, hogy Isten vár oda bennünket. Neki fontosak vagyunk! Ott rémhír helyett örömhír hirdettetik: megszületett az Isten Fia! Értünk adta Jézus Krisztust mennyei Atyánk a Földre. A beteg, Tőle elfordult, de ennek ellenére Utána vágyódó lelkünk miatt. János evangéliumában így olvasható: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16) A napkeleti bölcsek is elindultak, hogy megkeressék Jézust. Hitték, hogy megtalálják. Pedig ők valóban sok veszélytől tarthattak a hosszú úton. De Jézus utáni vágyódásuk erősebb volt a félelmeiknél. Mellette eltörpült a rablótámadástól való félelmük, az út viszontagságai miatt érzett aggodalmuk, a homokvihar okozta szembetegség kialakulásának lehetősége… Elhárítottak maguktól minden „de mi lesz, ha…” és „mit szólnak majd…” kezdetű nyomasztó gondolatot, csak hogy találkozhassanak az Isten Fiával. Elmentek hozzá, hogy imádják őt, leboruljanak előtte, és ajándékaikkal is kifejezzék hódolatukat.
Ezen a karácsonyon tőlünk is ezt kéri az Úr: tegyünk félre mindent, ami távol tart Tőle. Készüljünk és induljunk el az Isten házába, ünnepeljünk együtt a gyülekezettel, hogy egészen ünneplőbe öltöztethesse szívünket, gondolatainkat a mindenható Isten. Az ő szeretetét az érzi csak meg, aki Őt keresi, Hozzá fordul énekben, imádságban, bűnbánatban. Valaki így mondta: gazdag az az ember, aki ismeri a templom és az otthona közötti utat. S aki megtalálja, különös veszélynek teszi ki magát: megfertőzi Isten szeretete, amelyből nem tud „kigyógyulni”. Csodálattal tapasztalja, hogy megtanul Vele együtt élni, és az öröm, a békesség, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és a mértékletesség végigkíséri egész életén. Ráébred, hogy „pénz nélkül lenni kellemetlen, egészség nélkül lenni aggasztó, barát nélkül lenni lehangoló, otthon nélkül lenni nyomasztó. De minden hiány legszörnyűbb hiánya: Krisztus nélkül lenni.” (Spurgeon)
Szeretettel várunk hát, kedves testérem, családoddal együtt istentiszteleteinkre, mert hisszük, hogy az Úr Jézussal lesz áldott a karácsonyi örömünk és ünneplésünk! Vállald a kockázatot!
Czinke Tímea
bátorkeszi református lelkész
(Hálaadás, Bátorkeszi Alap, X. évf. 8. szám, 2009. december 22)
